Kezdőlap
Játékfesztivál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 14.

ImageA kosárlabdázók helyett egy kis időre játékok veszik birtokukba az ARÉV Sportcsarnokot vasárnap. Ekkor tartják ugyanis a Bridge Játék Fesztivált, amelyre nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is érdekes programokkal várják. A játékbirodalomban a kisbabákat saját kis játszótér fogadja, a nagyobbakat „dinoszaurusz-ásatás” és legóvár, de lehet majd kézműveskedni, óriási legóvárat építeni, s mindeközben rengeteg fejlesztő- és logikai játék áll a látogatók rendelkezésére.

 
Médiatudor - nézzük kritikusan a médiumokat! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 14.

Sok szülő úgy próbálja meg lenyugtatni, lefoglalni, illetve elaltatni gyermekét, hogy beültetni valamelyik TV-csatorna elé. Aztán meg csodálkozik, hogy később már nem érdekes a tavaszi kert és a kinti játékok, csak a televízó és az Internet köti le az immár tinédzserré növekvő csemetét, aki egyfolytában reklám-spotok dallamára énekel. Ezért jött létre a Médiatudor program, amely kapcsán ma tartottak tréninget a pedagógusoknak a Németh László Általános Iskolában.

Tovább...
 
Ki a lomokkal! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 14.

ImageLomtalanítási akció kezdődött ma Székesfehérváron, amely május 20-ig tart. Ennek során azokat a bútorokat, gépeket, dobozokat, ruhaneműket és lomokat szállítják el a szakemberek, amelyek a napi szemétszállítás során nem kerülhetnek bele a kukákba - például méretüknél fogva-. A szervezők arra kérik a lakókat, hogy este vagy kora reggel tegyék ki a szemetet az utcára.

Tovább...
 
Kortársak - és művészek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 14.

ImageNemcsak a kortárs alkotók, hanem a művészetek iránt fogékony közönség is minden évben arra vár, hogy elkezdődjön végre a Kortárs Művészeit Fesztivál Székesfehérváron. A türelem pedig meghozza gyümölcsét: pénteken már lobognak is a nyitó programot jelképező zászlók!

Tovább...
 
Régiós Családi Nap a Bregyóban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 14.

Image„Vissza a jövőbe” –címmel Régiós Családi Napot tartanak május 25-én, a Bregyó-közi Sportcentrumban. A rendezvény egyben a város gyermeknapi programja, valamint magába foglalja a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által szervezett Közlekedésbiztonsági Gyermeknapot is.

Tovább...
 
Feke Pál lett István, a király Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 13.

A Vörösmarty Színház művésze, Feke Pál kapta meg az "István a király" című rockopera jubileumi előadásának főszerepét. A bemutató június 18-án lesz a Papp László Sportarénában.

Tovább...
 
"Romtalanodik a Vidámpark" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 13.

ImageHúsz évvel ezelőtt még játékokkal teli és gyermekektől hangos Vidámpark fogadta a látogatókat Székesfehérváron. Mára már gazzal beborított, rozsdás drótoktól csúfított épület-maradványok meredeznek az ég felé, a régi játékok helyén. A veszélyes romokat múlt hétfőn kezdték eltakarítani a szakemberek.

Tovább...
 
Az érmek sokat érnek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 12.

ImageÉremgyűjtő Találkozónak adott otthont tegnap a Barátság Háza. Az immár 23. alkalommal megrendezésre kerülő programon ünnepelte meg a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Fejér Megyei Alba Regia Szervezete fennállásának 40. évfordulóját.

Tovább...
 
Bérmálások Pünkösdkor Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 11.

ImageImmár több évtizedes hagyomány, hogy Pünkösd ünnepén a püspöki székvárosban bérmálásokat tartanak. A katolikus egyház számára ez a szentség a nagykorú, tudatosan vállalt keresztény élet kezdete.

Tovább...
 
"Térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien!" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 11.

ImageA keresztény világ a húsvét utáni 50. napon ünnepli a Szentlélek eljövetelét és az egyház megalapítását, azaz a Pünkösdöt. A Pünkösd (görögül: pentekosztész) minden évben május 10. és június 13-a közé esik, s ugyanúgy egy héten át tart, mint a húsvét, de csak az első két napja számít nyilvános ünnepnek. Többek között erről is beszélt vasárnapi igehirdetése során László Tibor református lelkész a Budai úti református templomban.

Tovább...
 
Mert fontos a Szemünk Fénye Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 11.

ImageA „Szemünk Fénye” program keretében Székesfehérváron 53 intézményben korszerűsítik a világítást. A számítások szerint a felújításnak köszönhetően évi 922 KW-tal csökken az oktatási intézmények energia-igénye, amivel az önkormányzat 43 millió forintot spórol meg éves szinten.

Tovább...
 
<< Első < Előző 2461 2462 2463 2464 2465 2466 2467 2468 2469 2470 Következő > Utolsó >>

Eredmények 27138 - 27148 / 27222