Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Örömfutás a Húsvét jegyében Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2012. március 29.

Image A húsvéti készülődés időszakában is odafigyelnek az egészséges életmód fontosságára és idén ismét megszervezik a Nyuszi Futást és Nyúl Félmaratont. A Fehérvári Futópéntekhez kapcsolódva pénteken 16 órától várják az iskolásokat, óvodásokat és persze a szülőket, pedagógusokat a Halesz ligetben. Az Esélyegyenlőségi hónaphoz kapcsolódóan is hívtak vendégeket a szervezők, de ott lesz a húsvéti nyuszi is a rendezvényen, aki apró ajándékkal kedveskedik a résztvevőknek.

Tovább...
 
SZÉF az erős gazdaságért Nyomtatás E-mail
Írta: Cs. D. E.   
2012. március 29.

Image Tegnap kora délután tartotta alakuló ülését a Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum. Az újonnan létrejött szervezet célja, hogy intézményes keretet biztosítson a város vezetése és a város gazdasági életének szereplői – a munkaadók és munkavállalók – közötti információáramlásnak, a szociális partnerek konzultációjának, elősegítve a megfelelő gazdasági környezet megőrzését, erősítve ezzel a város versenyképességét és gazdasági sikerességét.

Tovább...
 
Hagyományőrző találkozó Árpád-napon Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2012. március 29.

Image Az idén pontosan Árpád-napon, március 31-én várnak mindenkit a Zöld tanyánál. Az Árpád-napi Hagyományőrző Találkozót még Gáspár Attila honosította meg a Sóstó Természetvédelmi Területen és tisztelői azóta is minden évben megszervezik a programot. Déltől kirándulásra indulhatnak a családok, emellett érdekes bemutatók zajlanak, sőt még uzsonnázni is meghívják a szervezők a látogatókat.

Tovább...
 
Hétfőn és kedden lesz az óvodai és iskolai beíratás Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2012. március 29.

Image Április 2-án és 3-án, azaz jövő hétfőn és kedden lesz az óvodai és az általános iskolai beíratás Székesfehérváron. Az óvodákban 08.00 órától 17.00 óráig, az általános iskolákban pedig 08.00-12.00 óra, valamint 14.00-18.00 óra között fogadják az érintetteket. A Polgármesteri Hivatal Oktatási Irodája részletes tájékoztatót tett közzé a városi intézményekről és az azokhoz tartozó utcákról. A gyermek az ötödik életévétől napi 4 órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Általános iskolába a 2006. május 31-ig született gyermeket a szülő köteles a lakóhelye, tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskolába beíratni.

Tovább...
 
Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2012. március 28.

Image Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és az Esélyek Háza ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.

Tovább...
 
A Föld órája kapcsán ismét távcsöves bemutató az Alba Plaza előtti téren Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2012. március 28.

Image A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló önkéntesei kísérletképpen elevenítik fel Hajmási József, csillagvizsgáló alapítójának ötven évvel ezelőtti úttörő kezdeményezését, hogy minél több emberrel megismertessék az égbolt csodáit a távcsövön keresztül. Ezt az ún. „Galilei-élményt” megtapasztalhatják az érdeklődők március 31-én, 19:30 – 21:00 óra között az Alba Plaza előtti nyílt téren.

Tovább...
 
Családi húsvét Ópusztaszeren! Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2012. március 28.

Image Hazánk egyik legnagyobb húsvéti rendezvénye Ópusztaszeren idén is gazdag programsorozattal várja a családokat! Ezúttal népviseletbe öltözött menyecskék, legények elevenítik meg a skanzenben a népszokásokat. Régimódi, zenés locsolkodás, húsvéti kalácssütés, tojáskeresés húsvéti bárányért, családi vetélkedők, kuglibajnokság. Gyerekeknek vásári bábjáték, kézműves foglalkozások lesznek terítéken!

Tovább...
 
Nemzetközi tanulmányok mesterszak indul a Kodolányi János Főiskolán Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2012. március 28.

Image Újabb mesterszakkal bővül a 20 éves Kodolányi János Főiskola képzési kínálata. 2012 szeptemberétől már Nemzetközi tanulmányok mesterszakon is folytathatják tanulmányaikat azok, akik a nemzetközi, illetve európai integrációs folyamatok megértésével, előrejelzésével és formálásával kívánnak foglalkozni.

Tovább...
 
Fehérvári ezüst húsvéti röplabdázással Dunaújvárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Pecsuvácz Péter   
2012. március 28.

Image Második helyen végzett a székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola első számú csapata a Dunaújvárosban rendezett Húsvéti Mini Kupán. Az 1999-2000-es születésűek a diákolimpiára készültek a tornával.

Tovább...
 
Fegyverhasználat Etyeken Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2012. március 27.

Image Egy agresszív, ittas férfiről érkezett bejelentés a Bicskei Rendőrkapitányság Ügyeletére. A bejelentés szerint a férfi Etyek, Honvéd utcában lévő háza előtt egy bottal a kezében fenyegette családját, akik ezt követően átmenekültek szomszédjukhoz.

Tovább...
 
Vigyázat, Traffipax! Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2012. március 27.

Image A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság áprilisi traffipax-előjelzésére bizonyára sokan kíváncsiak, így alább közzétesszük a listát. Ne feledjék azonban, hogy nemcsak a megjelölt útszakaszokon találkozhatnak rendőri ellenőrzéssel! Igyekezzenek hát betartani a közlekedési szabályokat – s nemcsak a megszegésért járó büntetés miatt, hanem saját és mások testi épségének, valamint a káresemények elkerülése végett is!

Tovább...
 
<< Első < Előző 2531 2532 2533 2534 2535 2536 2537 2538 2539 2540 Következő > Utolsó >>

Eredmények 27842 - 27852 / 38022