Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Az MSZP beismerte, hogy a 2010-es költségvetés embertelen Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 09.

ImageAz MSZP-kormány legutóbbi bejelentésével beismerte, hogy a 2010-es költségvetés veszélyes és embertelen. A gyerekek menzai ebédjét talán sikerült megmenteni a szocialistáktól, de most újabb lépéseknek kell következniük. Az MSZP-nek azonnal vissza kell vonnia a több tucatnyi hasonlóan embertelen elvonást és megszorítást tartalmazó költségvetést!" - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében.  

 
A miniszter azonnal mondja fel a sukorói szerződést Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. október 09.

ImageBudai Gyula a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, a pénzügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a pénzügyminiszternek azonnali hatállyal fel kellene mondania a sukorói kaszinóberuházás szerződését minden maszatolás nélkül. Budai Gyula a Pénzügyminisztérium épülete előtt arról adott tájékoztatást, hogy elfogadta Oszkó Péter meghívását és eljött a minisztériumba abból a célból, hogy bemutassa azokat a bizonyítékokat, amelyek mind a sukorói, mind a Veszprém megyei erdők birtokbavételével kapcsolatban hozzákerültek.

Tovább...
 
Bemutatkozó koncertet tart a Krisztus Király Kórus Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 09.

ImageNémetországi koncert-körútra indul a székesfehérvári Krisztus Király Kórus. Előtte azonban több bemutatkozó koncertet is tartanak. Legközelebb október 11-én, 9:45-kor közvetlenül a 9 órai szentmise után) lépnek fel az Almássy-telepi Krisztus Király Templomban. Az együttest Zemlényi Katica vezényli, a műsoron pedig Bach, Vulpius, Josquin dez Prez, Charpentier, Lotti, Eszterházy, Schubert, Mozart, Kodály, Bárdos kórusművei szerepelnek.

Tovább...
 
Fehérvári vállalkozók nyerték el a parkfenntartási pályázatot Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 09.

ImageA Székom Zrt. székesfehérvári vállalkozókkal közösen alakított konzorciumát választották ki a város parkfenntartási munkálataira kiírt közbeszerzési eljárás során. - kaptuk a hírt Mészáros Attilától, a Városgondnokság sajtóreferensétől, aki elmodnta: A tagok: "AQUVIA" Építő-, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft, Alba-Flóra Kft., VKV Építőipari és Fővállalkozói Kft., Melioráció-Vízgazdálkodási Kft. A Székesfehérvári Városgondnokság Kft. által kiírt pályázatra három vállalkozás – a székesfehérvári konzorcium mellett két budapesti – jelentkezett. 

Tovább...
 
"To speak or not to speak? That is the question." Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 09.

ImageA két tannyelvű oktatásban résztvevő diákok után kiegészítő támogatást kaptak az intézményfenntartók: 2008-ban 74 ezer forintot, idén 68 ezret. A jövő év elejétől a tervek szerint tovább csökken ez az összeg 64ezer forintra, míg 2010 szeptemberétől teljesen elmarad. Magyarországon ma mintegy 30 ezer tanuló részesül az először 1987-ben bevezetett képzésben. A kormányzati megvonás elsősorban azokat a tanulókat érinti hátrányosan, akik az idei tanév végén érettségizni szeretnének két tannyelven.

Tovább...
 
U17: Tóth Tibi két góljával, döntetlen az MTK ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2009. október 08.

ImageA 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen találkozott szerdán, Felcsúton a Videoton FC-Puskás Akadémia, és az MTK U17-es csapata. A sorsolás becsaphatta a Napot is, olyan erővel sütött így október elején, ahogy az eredeti időpontban, a nyárutón is becsületére vált volna. - A harminc fok (!) körüli meleg inkább a vendégekre volt jó hatással, mert a Vidi egykori sztárja, Petres Tamás által irányított kék-fehérek jobban futballoztak az első félidőben, sőt fölényüket gólra is tudták váltani.

Tovább...
 
Embertelen, cinikus és megalázó a költségvetés Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. október 08.

Image"Amellett, hogy az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése a Bajnai Gordon által beterjesztett költségvetés, embertelen, megalázó és cinikus is." - jelentette ki Szita Károly a tegnap tartott sajtótájékoztatón. Kaposvár fideszes polgármestere azt mondta: nincs hová tovább hátrálniuk az önkormányzatoknak, amelyek emiatt vonulnak szombaton a parlament elé.

Tovább...
 
MK: Emberemlékezet óta... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 08.

ImageA „Diáknap”-ként meghirdetett mérkőzésen olyasmi történt, amire csak az „öregek” emlékezhetnek: hazai Magyar Kupa meccset nyert az Alcoa FKC! Pálfay Károly sajtóreferens emlékeztette honlapunkat arra, hogy hat szezon alatt mindössze harmadszor játszhatott az MK-ban hazai pályán a sorozat 2006-os ezüstérmese, és míg az előző két alkalommal nem tudta kivívni a továbbjutást, ezúttal szoros mérkőzésen legyőzte a Veszprém csapatát.

Tovább...
 
Élménybeszámoló: "A Sapa Fehérvár 23. játékosa lehettem" Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. október 08.

ImageImmáron öt szurkolónk lehetett a 23. játékos, és élvezhette a kispadról a Sapa Fehérvár AV19 soros EBEL-meccsét. A Ljubljana ellen a Blue Brothers szurkolócsoport oszlopos tagja, Mátay László volt a szerencsés, aki most megoszttja élményeit olvasóinkkal.

Tovább...
 
Fáklyás felvonulással tisztelgett a Fidelitas Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 07.

ImageDr. Cser-Palkovics András és Navracsics Tibor frakcióvezető vezetésével fáklyás felvonulás indult tegnap este a Zichy-ligettől a Hősök teréig, ahol a székesfehérváriak az Ismeretlen Katona sírjánál méltóképpen emlékeztek meg az aradi vértanúkról. A Fidelitas Székesfehérvári Szervezete minden évben megrendezi a felvonulást, amelyen idén Navarcsics Tibor mondta az ünnepi beszédet.

Tovább...
 
Ne legyen politikai hitbizomány a Nemzeti Emlékhely kérdése Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 07.

ImageA Fidesz azt szeretné, hogy a Királyi séta projekt vezetője ne egy politikus legyen, hanem olyan valaki(k), aki(k) szakmabeli(ek), és a legprofibb módon látja(ák) át a helyzetet. Ezért azt javasolják majd ma, a Fejér Megyei Közgyűlés és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének összevont ülésén, hogy a projektet a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága vezesse.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3081 3082 3083 3084 3085 3086 3087 3088 3089 3090 Következő > Utolsó >>

Eredmények 33903 - 33913 / 38044