Felújított járdaszakaszokat adtak át a Gáz utcában
Írta: Fraller Ildikó   
2017. június 02.
Tegnap került sor a Gáz utca páros oldalán felújított járdaszakaszok műszaki átadására. A Víziváros újabb beruházása 9 millió forintból valósult meg, 260 méter hosszan.

 

Folytatódnak a Vízivárosban a parkolók és járdák felújításai: a nemrég átadott új és felújított parkolók után csütörtökön a Gáz utca páros oldalán felújított járdaszakaszokat adták át. Dr. Horváth Miklósnéönkormányzati képviselő elmondta: „A most felújított terület a Sarló utca 2. számtól egészen a Széna térig foglal magában több járdaszakaszt. Rendkívül rossz állapotban volt a járda, tele kátyúkkal, így a teljes útszerkezetet fel kellett újítani, ami 9 millió forintból valósult meg.”

Az elöregedett, elhasználódott aszfaltburkolatot felbontották, a szükséges alépítményi javításokat és a szegélykorrekciókat elvégeztették, és egységes gépi bedolgozással kapott a járda új kopóréteget. A Gáz utcában egy szakaszt már két éve felújítottak, idén 861,4 m²-es, 260 m hosszú szakasszal egészült ki a felújítás – mondta el Timár Tibor műszaki ellenőr.

Székesfehérváron számos helyen folytat burkolat-felújításokat a Városgondnokság. Rövidesen elkezdődik a munka a Rákóczi utcában is: a négyemeletes házak melletti elhanyagolt négy párhuzamos járdát és az azokat összekötő garázssor melletti járdát újítják fel 15 millió forintos beruházással. A Gáz utcában még az idei évben megújul a 18-as szám mögötti, majd jövőre a Sarló utca 11. melletti parkolók burkolata, valamint a Budai út 94-98. számú panelházak közötti bekötőutak. Az idei év ilyen jellegű beruházásai a Vízivárosban 50 millió forintot tesznek ki.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."