Január 12-én volt 2019 első premierje a Vörösmarty Színházban: Peter Shaffer Black Comedy című, 1965-ös bohózatát láthatta a közönség Mohácsi János rendezésében.
Briannek, a fiatal szobrászművésznek egy estére jut minden jó. Nem csak a barátnője kezét kéri meg katonatiszt édesapjától, hanem ugyanekkorra jön egy milliárdos műgyűjtő is, akinek megtetszettek a szobrai – és ráadásul a biztosíték és kimegy. A vaksötétben aztán megjön az összes várt és váratlan vendég. Vak vezet világtalant ebben a hihetetlen sodrású, a Broadway-on és a Westenden is elképesztő sikerrel játszott komédiában, aminek az írója nem más mint Peter Schaffer, az Equus és az Amadeus méltán világhíres szerzője, a rendezője pedig a számtalan díjjal elismert Mohácsi János, aki ebben a darabban az élet vidám – és valahol nagyon sötét oldalát mutatja be.
A bemutató kapcsán a rendező Mohácsi János mellett megszólaltattuk Lábodi Ádámot és Váradi Eszter Sárát.
MOHÁCSI JÁNOS (rendező):
„A nagyon komoly alapszituáció adta magát: a sötétnek és a fénynek a váltogatásai a szerző részéről. Őrült volna, aki ehhez hozzányúlna, mert ez egy zseniális találmány, borzalmasan sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe. Gyerekkoromban láttam a tévében, és már akkor elbűvölt. A szombathelyi bemutatóhoz képest annyi változás történt, hogy sokkal rövidebb lett az előadás. Anno nagyon belebonyolódtunk a burleszk vonulatba, rettenetesen ki akartuk dolgozni, és ettől nehézkes lett a produkció. Csomó mindent kihúztunk belőle, hogy egyenesebben tartson a vége felé a darab. Azt beszéltük az öcsémmel, Istvánnal, hogy ez jót tett a darabnak, tehát ez egy ütősebb előadás lehet, mint a szombathelyi volt valaha.”
LÁBODI ÁDÁM (Brindsley Miller):
„A darab az első olvasását követően rendkívül sűrűnek tűnt, rögtön rá is néztünk a naptárra, kételkedtünk, hogy ebből hogyan lesz premier. Rengeteg poén van benne, plusz, még amiket Mohácsi János és István hozzáírtak az eredeti Shaffer darabhoz. Kíméletlen munka volt, szerencse, hogy a rendezőnek volt türelme, hogy ne hagyjunk annyiban szituációkat és addig csiszoljuk, ameddig az tökéletes nem lesz. Kicsit a szüléshez tudnám hasonlítani a darab létrejöttét: az ember nagyon megszenved vele, aztán abban a pillanatban, amikor elkészül, elfelejti azt a sok szenvedést, idegeskedést, fáradtságot, amivel ez járt.”
VÁRADI ESZTER SÁRA (Miss Furnival):
„Nagyon nagy várakozással nézünk elébe, hogy kinek mi csapódik le ebből, milyen lesz a fogadtatása a darabnak. Sokan lehet, hogy egy habkönnyű vígjátéknak élik meg, mások egy picivel többnek. Közhelynek hangozhat, de tényleg egy tükör ez az előadás, és ha közelebbről megvizsgáljuk a karaktereket, akkor tényleg mélyebb mondanivalója van. Egy igazi műhelymunka, csapatmunka ez az előadás. Minden pillanatban történik valami a színpadon, végig toppon kell lennünk, figyelnünk a többiekre, egy pillanatra sem engedhetünk ki. Technikailag nagyon nehéz darab, de épp ezért is nagyon nagy élmény játszani.”