A közös gondolkodás és a közös cselekvés útján...
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 30.

ImageA Közéleti Kör legutóbbi előadásán dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, székesfehérvári polgármester-jelölt volt a vendég. „Fontos esemény volt számunkra ez az est, hiszen sok olyan kérdésre kaptunk választ, amely a fiatalokat érdekli, valamint hangsúlyozni tudtuk a közélettel való foglalkozás elengedhetetlenségét is.” – nyilatkozta a Fehérvári Híreknek Dömény Krisztián, a Közéleti Kör vezetője.

 

A rendezvényen az érdeklődők szabadon feltehették kérdéseiket, és nemcsak a polgármesterséggel kapcsolatosan, hanem bármely olyan dologban, amelyre kíváncsiak voltak.

„Közelednünk kell a közélet felé, és azon belül közelednünk kell a politika felé is, hogy ez ne valamiféle elvont, tőlünk messze lévő dolognak tűnjön, hanem életünk szerves részét képezze.” – mondta Dömjén Krisztián – „Hiszen a jövő valóban mindannyiunkon múlik. A közéletben való történések a mi életünkre vannak kihatással. És dr. Cser-Palkovics András estje erre a fontos megállapításra világított rá.”

A Közéleti Kör következő estjén közös beszélgetést terveznek a szervezők, hogy együtt járhassanak a közös gondolkodás és a közös cselekvés útján.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."