„Kék séta” az autizmus világnapján
Írta: ÖKK   
2019. április 02.
Idén első alkalommal szervez programot az autizmus világnapján, április 2-án a Fehérvár Travel Alapítvány által működtetett felnőtt Autista Klub. A „Kék séta” délután fél kettőkor az Országalmától indul, több intézmény diákjai is csatlakoznak a programhoz.

 

Április 2-a az autizmus világnapja. Székesfehérváron hosszú évek óta programokkal hívják fel a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élőkre, hogy elfogadóbbá tegyék az embereket. Idén először azzal a kezdeményezéssel állt elő a Fehérvár Travel Alapítvány által működtetett Autista Klub, hogy ünnepeljenek együtt a városban az autista gyermekekkel, fiatalokkal, felnőttekkel foglalkozó intézmények.

„Felkerestük az intézmények vezetőit, akik örömmel fogadták a kezdeményezésünket. Célunk az, hogy a „Kék séta” alkalmával még jobban felhívjuk a társadalom figyelmét arra, hogy az autista gyermekek és felnőttek köztünk élnek – egyre nagyobb létszámban. Fontos őket ismerni, elfogadni, mert az elfogadással tudjuk segíteni az életüket.” – ismertette kezdeményezésük célját Plánki Krisztina klubvezető.

A „Kék séta” április 2-án, kedden 13.30 órakor az Országalmától indul, ahol az Autista Klubhoz csatlakoznak az Arany János Iskola Budai és Seregélyesi úton működő tagozatainak diákjai, az Ezredéves Iskola néhány tanulója, az Érted Vagyunk EGYMI diákjai, a csókakői Autifarm lakói és a Szent Kristóf Ház lakói is.

Az Autista Klub fiataljai dallal is készülnek a közös ünneplésre. A szervezők remélik, hogy minél többen csatlakoznak kezdeményezésükhöz, támogatva a nemes célt, valamint abban is bíznak, hogy a rendezvényen maguk az autizmussal érintettek is jól érzik majd magukat, és ebből az egységes ünneplésből hagyományt tudnak teremteni.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."