Lezsák: Támogatni kell az egyházi médiumokat
Írta: Fidesz, MTI   
2010. december 17.

ImageLezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az ország erkölcsileg szétzüllött, ennek ellensúlyozására anyagilag támogatni kell az egyházi médiumokat; a fideszes politikus, a Nemzeti Fórum elnöke szerdán a Katolikus egyház a médiában című rendezvényen arról is beszélt, hogy a szakembergárdára nagy hangsúlyt kell helyezni. Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferencia-sorozatának budapesti eseményén azt mondta, hogy a Magyar Katolikus Rádiónál "elképesztően kevés pénzért dolgoznak".

 

Ezért az ottani szakemberek rákényszerülnek arra, hogy máshol is dolgozzanak. Véleménye szerint a közszolgálati médiumokból is hiányoznak azok a műsorok, amelyek értékeket közvetítenek.

Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese rámutatott: a hagyományos értékeket őrző sajtóorgánumoknak "rettentően nehéz" a helyzetük. Hozzátette: egy felmérés szerint egy évben 190 milliárd forintot költenek reklámokra a médiában, ebből a konzervatív sajtó mindössze 2,8 százalékkal részesedik.

Kijelentette azt is, hogy felnőtt egy keresztény-konzervatív fiatal generáció, amely nívós munkát végez a katolikus sajtóban, ugyanakkor ők is megszenvedik a pénzhiányt. Juhász Judit szólt arról, hogy rádiójuk január 15-én elhallgat a középhullámú frekvencián, azt követően URH-frekvencián adják műsoraikat. Közlése szerint a Médiatanács a tervek szerint rövidesen dönt majd arról a néhány frekvenciáról, amelyeken "még van esélyük adások szórására".

Mint elmondta: kedden megkötötték a megállapodást a Magyar Televízióval, amelynek értelmében műholdon keresztül lehet majd fogni a katolikus rádió adásait. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs bizottságának elnöke arról beszélt, hogy az egyházi médiumoknak egyetlen kötelessége van, az evangélium hatékony közvetítése.

Elmondta, hogy Szegeden minden karácsonykor egy kis levéllel "megszólítják" a családokat. A püspök véleménye szerint a plébániák, lelkiségi mozgalmak lapjainak kiadása legtöbbször nem pénz, hanem hozzáállás kérdése. A rendezvényen bevezetőt mondott Horváth Béla, a Kölcsey Kör vezetője, előadást tartott Rátkai Balázs, az Új Ember című hetilap, Czoborczy Bence, a Keresztény Élet című hetilap, valamint Szám Katalin, a Képmás című magazin főszerkesztője.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."