"Ne legyen nyilatkozat-háború, csak mindenki tegye oda azt, amit kell!"
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 28.

Image70 millió forint hiányzik a Nemzeti Emlékhely projektjének önrészéből. – hangzott el L. Simon László, a Fejér Megyei Önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának elnökének sajtótájékoztatóján, aki kifejtette: az Emlékhely kapcsán el kellene felejteni a nyilatkozat-háborút, s inkább arra kellene fordítani az energiákat, hogy egy méltó emlékhelye legyen a magyarságnak Székesfehérváron.

Megkapta az építési engedélyt a Nemzeti Emlékhely projektjének gazdája, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága. A kérdés már csak az, hogy miből sikerül megvalósítani a tervet?

A Kuratórium szeptember másodikán ül össze, s addig meg kell oldani a jelenleg fennálló, komoly finanszírozási problémákat. A Múzeumnak ugyanis vissza kellett utalnia az előző pályázatokból fennmaradt, de fel nem használt pályázati pénzt (70 millió forintot), amelyből eddig az egész projekthez szükséges önrész egy részét fedezték.

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

L. Simon László elmondta: Az alap-projekt összege 1 milliárd 27 millió forint, amelyhez 154 millió forintnyi önrész szükséges. Ebből 84 milliót az Önkormányzat elkülönített az idei költségvetésben, s hiányzik a már említett 70 millió.

Ehhez kérik most a Város segítségét: dr. Demeter Zsófia múzeumigazgató egy levelet írt a székesfehérvári polgármesternek ezügyben, ám egy hónapos várakozás után se kapott rá választ.

A Fejér Megyei Önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke szerint a Nemzeti Emlékhely ügye olyan fontos, hogy a Megye és a Város között félre kéne tenni mindennemű csatározást, mert a cél közös.

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=650&Itemid=31

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."