Csúcson a Kodolányi - Újabb elismerő oklevél
Írta: Tóth Bence - KJF, PR-referens   
2008. augusztus 28.

ImageArany fokozatú elismerő oklevéllel ismerte el az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Kodolányi János Főiskola minőségfejlesztés területén végzett munkáját. Az intézmény második alkalommal, a főiskolák közül ismét egyedüliként érdemelte ki a Minisztérium magas rangú elismerését, melyet Dr. Szabó Péter rektor a tanévnyitó ünnepségen vehet majd át.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007-ben hirdetette meg először a felsőoktatási minőségi díj pályázatot, amellyel a minőségirányítási rendszert sikeresen alkalmazó felsőoktatási intézmények teljesítményét ismeri el A tavalyi esztendőben beadott sikeres pályázatot követően az idén januárban meghirdetett felhíváson ismét megmérettette magát intézményünk. A többszintű értékelés egyik lépcsőjeként júniusban helyszíni látogatást tettek a Minisztérium munkatársai főiskolánkon, majd a Felsőoktatási Minőség Díj és Minőségfejlesztési Bizottság javaslata alapján Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntötte el, hogy 2008-ban mely intézményeket díjazzák.

 A Kodolányi minőségfejlesztés területén végzett munkáját korábban is számtalan díjjal ismerték el, így például egyedülálló teljesítmény, hogy a hazai felsőoktatási intézmények között intézményünk EFQM - Recognised for Excellence Díjjal is rendelkezik. Természetesen a legelismerőbb visszacsatolást a Kodolányin folyó magas színvonalú munkáról a hallgatók adják, a 2008/2009-es tanévben közel 2250 tanuló kezdi meg tanulmányait szeptembertől az ország legjobb főiskolájában (HVG, Diploma 2008).

A Kodolányi fontosnak tartja, hogy a hallgatói visszajelzések alapján folyamatosan értékelje szolgáltatásait és célja, hogy az eddig elért eredményeket felhasználva, szolgáltatásait továbbfejlesztve növelje hallgatóinak elégedettségét. Ennek érdekében legutóbb a Google keresőcéggel állapodott meg arról, hogy a Kodolányis hallgatók saját email és programcsomagot kaphassanak.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."