Hol van már az a 70 millió forint?
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 28.

ImageA „Királyi séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” elnevezésű projekthez szükséges önrész 70 milliós „hiánya” miatt veszélybe kerülhet a Bazilikatörténeti Múzeum létrejötte is. – hangzott el a Polgári Frakció által szervezett sajtótájékoztatón, amelyet Brájer Éva, a Kulturális Bizottság elnöke, és Vargha Tamás EU integrációs tanácsnok tartott a Nemzeti Emlékhelynél.

Brájer Éva a sajtótájékoztatón elmondta: A „Királyi séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” elnevezésű projekt, amely a Nemzeti Emlékhely méltó kialakítását tűzte ki célul, a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Szent István Király Múzeum, és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának közös projektje.

A fejlesztés kivitelezéséhez és a pályázati pénz lehívásához 154 millió forintra van szükség, amelyből a Fejér Megyei Önkormányzat 84 millió forintot biztosított. Hiányzik azonban a fennmaradó 70 millió forint. Ennek kifizetését a székesfehérvári polgármester – információink szerint – ígéretet tett, ám az említett pénzösszeg átutalása ezidáig sem történt meg.

Vargha Tamás kifejtette: a fennálló helyzet nem újkeletű - június óta ismert a tény, hogy nem áll rendelkezésre ez a pénz, és más forrásból kell biztosítani. Ha pedig előállt ez a helyzet, akkor felmerül a kérdés: az „új tárgyalások” - kifejezés azt jelenti-e, hogy az egész projektet újra kell tárgyalni? Ez az EU integrációs tanácsnok szerint nem lenne rossz abból a szempontból, hogy a 40 m magas építmény megtervezésekor nem került ismertetésre a közvéleménnyel, tehát az emberek nem látták, és nem tudták a véleményüket elmondani ezzel kapcsolatban. Viszont a projekt része a Bazilikatörténeti Múzeum létrehozása is, amely az új tárgyalásokkal és a késedelmekkel veszélybe kerül.

Bájer Éva hozzátette: „Annak nagyon örülünk, hogy a bazilikatörténeti kiállítás megrendezésre kerül a Koronázó tér 3-ban, de nagyon sajnálunk, hogy ezen túlmenően egy Székesfehérvár történetét bemutató kiállítás nem szerepel ebben a projekten. Ideérkezik megint több milliárd forint, s mégse valósulhat meg ez a régóta vágyott terv. Ha van arra lehetőség, hogy a Bazilikatörténeti Kiállításon túl Székesfehérvár történetét is bemutassuk, akkor meg kell tennünk, mert égető szükség van rá. Székesfehérvár tartozik ezzel az itt lakóknak és az idelátogató turistáknak is.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."