Székesfehérvár számít a fiatalokra |
Írta: H. T. | |||||
2012. február 13. | |||||
Látogatást tett volt iskolájában, a Ciszterci Szent István – korábban József Attila –Gimnáziumban Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András a Diáknapok keretében érkezett az intézménybe, előadást tartott az életét és pályafutását alapvetően meghatározó élményekről és értékekről, melyeket az iskolától és a várostól kapott, majd kötetlen beszélgetést folytatott korábbi tanáraival és a diákokkal. Dr. Cser-Palkovics András 1989 és 1993 között járt a József Attila Gimnáziumba, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tanult tovább. A Ciszterci Gimnázium vezetői fontosnak tartották meghívását a Diáknapokra, hiszen pályafutása példaként szolgálhat a mai fiatalok számára. Székesfehérvár polgármestere a gimnázium dísztermében találkozott a 11-12. évfolyamos diákokkal. Elmondta, hogy nagyon szerette az iskolát: „Ennek az intézménynek mindig megvoltak a különcségei pozitív értelemben! Nagyon szerettem ide járni, kiváló tanáraim voltak! A hosszú évekre szóló, alapvető értékek mellett megkaptuk a kellő szabadságot is a tanuláshoz, szerelmek és még ma is tartó, hű barátságok szövődtek az évek során. Úgy érzem, nem feltétlenül a tárgyi tudáson van a lényeg, hanem azon a szemléleten és látásmódon, melyet a diákok továbbvisznek az iskolaévek után!” A rövid beszámolót követően néhány, a tanulók és a volt tanárok által feltett kérdésre válaszolt Székesfehérvár polgármestere. Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a város, így nyilatkozott: „Minden ehhez a városhoz köt, a családomból szinte mindenki fehérvári. Minden, amit szeretek az életben, itt kaptam meg. Egyetemi éveim miatt második otthonomként gondolok Pécsre, de természetesen Fehérvár az igazi!” A kötetlen hangulatú beszélgetés során felmerült a Fő utca átalakítása. Ennek kapcsán a polgármester elmondta, hogy a Zichy ligetet a belváros részévé kívánják tenni, illetve több szökőkút kiépítését tervezik a hamarosan kezdődő felújítás kapcsán. Az ingyenes felsőoktatási rendszer átalakításával kapcsolatban is elhangzottak kérdések. Dr. Cser-Palkovics András szavai szerint szakmai és költségvetési szempontból szükséges lépéseket születtek, ám ezek túlságosan hirtelen változások, melyekre a diákok és családjaik nincsenek felkészülve. A polgármester véleménye szerint nem a döntés helytelen, hanem az időzítés, hiszen – mint mondta – legalább egy-három év átfutási idő kellene azoknál a szakmacsoportoknál, melyeket a legdrasztikusabban érintenek a változások. A város vezetője hozzátette: Székesfehérváron a műszaki szakirány erősítésére, jó szakemberek képzésére van szükség, hiszen a város az iparából él. Látogatása végén a polgármester a városban maradásra biztatta a fiatalokat. Így búcsúzott: „Várjuk ötleteiteket, javaslataitokat és kritikáitokat, hogy együtt szépíthessük, építhessük Székesfehérvárt!”
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |