Nánai táborban alkottak a fehérvári művészek
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 29.

ImageA szlovákiai Nána városában töltöttek el néhány napot a SMV 2000 Festőtanoda ifjú művészei. Az alkotótáboron tizennégy székesfehérvári festő-tanonc vett részt más magyar városokból és szlovák területekről érkezett társaikkal együtt. A találkozó végeztével egy színelőadással tarkított, közös kiállítás is nyílt a helyi művelődési házban.

Nána Esztergomtól 3-4 km-re helyezkedik el – Párkánytól csak néhány percet kell gépkocsival utazni. Az ott lévő kemping néhány faházát bérelték ki a festőtábor szervezői – Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművésznő vezetésével -, hogy e csodálatos környezetben, a természethez közel alkothassanak a „tanoncok”.

Nána Önkormányzata pályázati pénzeket felhasználva támogatta az elképzelést, s a csoport rendelkezésére bocsátotta a tulajdonában lévő Művelődési Házat, amely szinte a szálláshely mellett állt.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Itt alkothattak a székesfehérváriak is: Temesvári Judit például egy 50x80 cm-es nagyságú, néger női alakot ábrázoló alakot festett korsóval a kezében (olajjal), kedvese, Móricz Károly pedig egy kissé elvont, modern festményt alkotott, méghozzá igencsak különleges módon: mivel ez volt az első alkalom, hogy festeni próbált, úgy döntött, továbbra is mellőzi az ecsetet!

Ezért inkább bankkártyával, telefonkártyával, s vonalzóval vitte fel a színeket a vászonra!

Az eredmény pedig annyira megtetszett mindenkinek, hogy Karesz és Judit elhatározták: nemsokára egy közös festményt hoznak létre, amely középpontjában egy fekete hajú, vörös ruhás hölgy áll majd – Judit részéről, párja pedig e köré szórja majd vizuál-elképzeléseit.

No, de vissza a táborhoz: a nánai program egy kollektív tárlattal zárult. Ennek során a legfiatalabb alkotók előadtak egy színdarabot, volt még muzsika és tánc is – Jánoky Mário szintetizátorozott hozzá, valamint a helybeliek kemencében sütött kenyérlángossal kínálták a „vendégeket”.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."