2008. augusztusának egyik estéjén, Révfülöpön, a Tóparti Galériában az irodalom, a festészet és a zene ünneplésére gyűltek össze a városka nyári látogatói. P. Tófeji Valéria költő, a Pápai Kristály főszerkesztője, Stancsics Erzsébet Bodnár-díjas költő, Szántai Sándor, a Magyar Kultúra lovagja író és Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművész volt az est vendége, Enyedi Béla Krúdy-díjas daltulajdonos gitárkísérettel előadott dalai adták meg az este végső hangulatát.

Bemutatásra kerültek a „Szemlátomás” és a „Várnegyedi séták” kötetek, és az azokhoz, illusztrációként készített Simon M. Veronika festmények. A szép versek és novellák között dalok hangzottak el, a jelenlévő költők versei Enyedi Béla által megzenésítve. Volt egy vers, amelyet egy, ma már nem élő költő írt, ez Sajó Sándor „Van nekem egy könyvem” című verse, amelyet Enyedi Béla megzenésített, és rendszeresen énekel más, Sajó Sándor, Wass Albert, Márai Sándor, József Attila… versekkel együtt.

A „Van nekem egy könyvem” című vers arról szól, hogy Sajó Sándor, akit a palócok Petőfi Sándoraként emlegetnek, 10 esztendős korában kapott egy könyvet, amely könyvnek egy név volt a címe, PETŐFI. Mivel a dal egy rövid Petőfi idézetet is tartalmaz, ezért a címe az lett:

Sajó Sándor - Van nekem egy könyvem - Petőfi Sándor

Van nékem egy könyvem, régi kopott jószág, / Csupa zengő álom, csupa szép valóság. / Tíz esztendős voltam, föléje hajoltam, Belegyönyörködtem, belőle daloltam. /

Büszke gyerekségem, érző ifjúságom, / Benne van e-könyvben egész magyarságom. 

Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez! / Nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe lantot vesz. / Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, ezért a szent fát félre tedd! 

Álmodozva hajlok, mostan is reája, / Áradj a szívembe ezer év csodája. / Áradj a szívembe örökszép magyarság: PETŐFI, PETŐFI - szerelem, szabadság.

Igézet fog el egy szent emlékezetben, / És áldom az Istent, hogy magyarnak születtem.

.

A dal a többiekkel együtt elhangzott, nagy tapsot kapott, de annak az egy órának a forgatagában elenyészett volna a hatása, ha a műsor végén a kötetlen beszélgetés közepette egy több mint 80 éves bácsika oda nem megy Enyedi Bélához, az előadóhoz, és nem mondja el a következőket neki: „Kedves Béla, tudja meg, hogy nekem Sajó Sándor az iskolában igazgatóm volt”.

Erre énekesünk hitetlenkedve azt mondta, hogy az nem lehet, mivel Sajó Sándor már 1933-ban meghalt. A bácsika csak erősködött, de bizony úgy van, ahogy mondta, erre megint hitetlenkedés volt a reakció, hiszen Sajó Sándor egy kőbányai iskolában, a Szent László-ban volt igazgató. Ekkor derült ki az, hogy Sajó Sándor a halála előtti években, Kőbányán, valóban igazgatója volt a bácsinak.

Mivel októberben, Ipolyságban (Sahy), a költő szülővárosában egy Simon M. Veronika által festett nagyméretű Sajó Sándor portré lesz átadva a Honismereti Múzeumnak, és mivel Enyedi Béla, aki mellesleg a festőművésznő férje, és teljesen véletlenül mindig van nála néhány olyan kicsi reprodukció, festményekről, amelyeket 2008-ban ad át Veronika 6 országban, közöttük volt Sajó Sándor portréja is, amelyet, amikor meglátott a bácsika, akkor csordult ki az ominózus, címben említett könnycsepp. Ennél a könnycseppnél szebb visszaemlékezés Sajó Sándorra, 2008-ban, szinte elképzelhetetlen.