Látszólag minden rendben van a lelkünkben. Azt hisszük, sőt meg vagyunk győzödve arról, hogy átlagon felül teljesítjük keresztényi feladatainkat. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy a mai evangélium ostorcsapásai sem ránk vonatkoznak. Pedig nem így van!

 

A jeruzsálemi templomot 2000 évvel ezelőtt a római császár hadai lerombolták. Tehát nem erről a templomról van szó, hanem a lelkünk templomáról. Vajon, ha ebbe ma belép Krisztus, mit talál benne? Ostort fonna ma is? Kiűzné mindazt, ami nem oda való és ami megszentségteleníti az Ő tulajdonát képező istenházát, az én lelkemet?

 

Melyek azok a bűnök, melyeket nem is szoktunk bűnnek tartani, sőt erényeknek képzeljük, melyekre még büszkék is vagyunk? Rejtett bűnöknek hívja ezeket a teológia morális. Ilyen például az „erénygőg” és oly sok megszámlálhatatlan átvett szokás, divat, melyek zsarnokoskodnak felettünk.

 

Erre mondja a lelkivezetőnk: „ez több, mint bűn!, ez hiba”. Ezekre legtöbben nem is figyelünk vagy megdöbbentő cinizmussal ezt válaszoljuk: „hát mindenki így csinálja”…. Ennek a szellemnek eredménye többek között a közel 7 millió kis koporsó.

 

„Miért tetted? – Mert mindenki ezt teszi.” Nos ez, és ehhez hasonló főbűnök, égbekiáltó bűnök miatt fog ostort Jézus és csinál rendet a lelkemben.

 

Közben pedig mondjuk József Attila megdöbbentő szavait: „Uram, üss kezemre, hogy nem szabad”