Nyitott kórház - nyitott szülészet
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 07.

ImageA Szülés Hete alkalmából nyílt napot tartottak a Fejér Megyei Szent György Kórházban ma délután. Ennek során az érdeklődők megtekinthették a szülőszobákat, a csecsemőosztályt, s hasznos tanácsokkal is ellátták őket a gyermekvállalással kapcsolatban.

Image
Fotó: Temesvári Márta
Az áldott állapotban lévő nők általában szorongással telve gondolnak arra, hogy milyen lesz majd a vajúdás, s mi fog történni velük a kórházban. Félnek a fájdalomtól, s közben attól is rettegnek, hogy gyermeküknek nehogy bármiféle baja essen.

A Fejér Megyei Szent György Kórházban ezért egy olyan programra várták a hölgyeket (és párjukat) ma délután, amely során komplex képet kaphattak a szülés menetéről és az azt követő időszakról.

A több órán át tartó rendezvény 13 órakor kezdődött, amikor is Dr. Hagymásy László, a Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály főorvosa köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezetőjében bemutatta a kórházat, s elmondta, hogy tavaly ötszázzal több szülést vezettek le, mint az azt megelőző évben (szám szerint 2500-at), miközben a kórházi ágyak száma csökkent. Ezért az ápolási napok számát csökkenteniük kellett, így az édesanyáknak hamarabb haza kell menniük szülés után. (Van, aki örül ennek, s van, aki nem...)

A megnyitót követően az érdeklődőket (közel hatvan főt) három csoportra osztották, hogy körforgó rendszerben bekukkanthassanak a szülőszobára, a gyermekágyas részlegre, és az újszülött-ápolással is megismerkedhessenek. S mi érdekli legjobban az anyukákat? Valószínűleg a szülőszoba. Ezért elsőként ehhez a csoporthoz csatlakoztunk.

Vezetőnk a kórház vezető szülésznője, Bozsa Anikó volt, aki megmutatta a vizsgálót, az előkészítőt, elmesélte a vajúdás menetét, majd a szülőszobákba invitálta a kismamákat, ahol mindenki kipróbálhatta a számára leginkább tetsző alternatív szülési módot. Volt, aki labdára ült, más pedig az szülőszékkel barátkozott.

Megjegyezendő, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórház rendkívül családcentrikus: a szülőszobák egyágyasak, az apuka végig a párja mellett maradhat, s a konfortérzetet növelvén a hölgyek választhatnak, hogy milyen színű szobában szeretnének szülni. (Merthogy mindegyiket másmilyenre festették.) Az ágyak ugyan igencsak régi darabok (az 1940-es évekből valók), de nemrég egy itt szült anyuka családja egy rendkívül modern szülőágyat adományozott az intézménynek, amely tényleg minden igénynek megfelel: automatikusan dönthető a fejtámlája, s extra tartozékai is vannak (pl. felszerelhető, kényelmes lábtámasz).

A körséta során természetesen a látogatók kérdéseket is feltehettek szakvezetőjüknek, hogy ne maradjon bennük semmiféle kétség, bizonytalanság. A csoportbontásos programok után sor került három rövid előadásra is, melyek közül talán a „Császármetszés lelki hatása a gyermekre” -témájút várták a legtöbben.

Végezetül kerekasztal-beszélgetés zárta a programot.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."