A kételkedő Tamásról szóló evangélium fölveti az alapkérdést: mi a hit? Mindenek előtt döntés. A hit annyit jelent, hogy kilépek önmagamból, mert kevés vagyok önmagamnak. Mindent a hitre építünk. A hiten alapszik minden a hétköznapjainkban is. A hit lényege ugyanis – akár természetes, akár természetfeletti hitről legyen is szó- a másik ember szavahihetősége. (Azért hiszem, hogy gyógyszeremet nyugodtan bevehetem, mert hiszek a gyógyszerész becsületében.)

 

Minden hitnél igaz az, amit Pál apostol mond: ”Tudom, kinek hittem.”

 

Ugyanez érvényes Istenre, a vallás bármelyik témájára. Mi nem XY papnak hiszünk, hanem Jézus Krisztus szavahihetőségében: „Istenem, hiszek Te benned, mert örökké igazmondó vagy.” Nem véletlen, hogy a Hiszekegy szövegében is ezt találjuk: „hiszek az egy Istenben, Jézus Krisztusban”- DE! - „hiszem az Egyházat…”

 

A kételkedő Tamás apostol végül is miért hiszi el a feltámadást? Hiszen már napokon keresztül Pétertől Mária Magdolnáig, közösségben és egyenként beszámoltak arról, hogy Jézussal személyesen találkoztak.

 

Ez neki nem volt elég. Ő mindenképpen Jézussal akart találkozni, ő már csak Jézusban és Jézusnak hisz.

 

Érthető, hogy amikor ez a találkozás valójában megtörténik, és nem csak látja Jézust, hanem még sebeit is érintheti, leborul előtte és megrendülve rebegi: „én Uram, én Istenem.”