Hálásaknak kell lennünk, hogy az evangéliumok ilyen őszintén leírják az apostolok viselkedését a feltámadt Jézussal. Félnek, és azt hiszik, hogy képzelődnek. Képtelenek hinni a szemüknek. Minduntalan kételkednek a feltámadásban. Jézus ennek ellenére nagy türelemmel és még nagyobb szeretettel kezeli lelki sebeiket.”Ne féljetek. Én vagyok, Jézus” Még azt is megengedi, hogy tapogassák kezét, lábát sőt még leül velük enni is.

 

A mai evangélium utolsó mondata magyarázatot ad, miért is oly fontos, hogy az apostolok meggyőződjenek a feltámadás tényéről. Mert „ti vagytok a tanúim”.

 

Érthető, mert a feltámadás hitünk kulcskérdése. Jól fogalmazza meg Szent Pál: ”Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a hitünknek, és mi lennénk a világ legszánalmasabb emberei”. Nemcsak születését, de feltámadását sem látta senki. Ez az Isten stílusa.

 

Ez a hit lényege: „Tamás, boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.”

 

És ez örökérvényű igazság. Ránk is vonatkozik. Mi vagyunk Jézus Krisztus feltámadásának tanúi. Minél jobban követjük és szeretjük Jézust, annál jobban vagyunk hírvivői a feltámadt Mesterünknek.

 

Alleluja!