Párakapuk enyhítik a forróságot Székesfehérváron |
Írta: ÖKK | |||||
2012. augusztus 06. | |||||
A Romkert melletti párakapu már működik, a Liszt Ferenc utcai hétfőtől üzemel. Pénteken pedig megkezdék az utak locsolását is. A kedd éjfélig elrendelt hőségriasztás miatt Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság Kft. fontosnak tartotta, hogy lépéseket tegyen a forróság enyhítésére. Párakapukat szerelnek fel a Belváros két pontján, illetve megkezdék a főbb útvonalak, lakótelepi utcák locsolását. A székesfehérváriak régóta várnak a párakapukra, így jó hír, hogy két ilyen szerkezetet is felszerelnek a Belvárosban. A Romkert mellé helyezett párakapu péntek óta már működik, a Liszt Ferenc utcába tervezett szerkezetet e hét elején helyezik üzembe. A párakapukat nagy hatékonysággal használják a forróság enyhítésére közterületeken, de akár intézményekben, magánházaknál is. Az utak locsolása is megkezdődött, és a hőségriasztás visszavonásáig tart a Tűzoltóság közreműködésével. A szakemberek naponta 18.00 és 22.00 óra között öntözik a lakótelepi utcákat, valamint a Belvárost és környékét. Meghatározott útvonalterv szerint haladnak: a Budai úton és a Köfém lakótelep környékén kezdenek, visszafelé a Vízivárosi lakótelep utcáit és a Széna tér környékét locsolják, majd a József Attila utca és a Lövölde út környékén is hűtik az útburkolatot. A Belvárosban, a Palotaváros, illetve a Szedreskerti lakótelep összes utcájában, valamint a Maroshegyen is enyhítik a forróságot.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |