Jézus mindig azt teszi, ami nekünk a legjobb. Mivel Ő az abszolút szeretet, ezért nem is tehet másként. És ez akkor is igazság marad, amikor mi úgy más megoldást vártunk volna tőle. Az evangélium többször említi, hogy bárhol járt, mindig mindenkivel jót tett. Híre megelőzte, és amikor megérkezett valahová, betegek, vakok, némák, bénák, gonosztól megszállottak százai várták.

 

A mai evangélium is örömhír. Eléje hoztak egy születésétől fogva roncs embert, aki nemcsak süket volt, de érthetetlenül, dadogva beszélt is. Jézus a süket fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Mindenki szemeláttára meggyógyult. Jézus ma is köztünk jár. Most nekünk kell eléje mennünk, mert mi vagyunk a süketek, rosszul hallók, némák, értelmetlenül beszélők..

 

Olyanok vagyunk mint a rabok, akiknek kezét, lábát bilincsbe verik. Tudom, hogy mit jelent megbilincselt rabnak lenni. Olyan „modern” bilincset tettek a két csuklómra, mely a legkisebb mozgásra is reagált, és egyre szorosabbá vált a csontomon…

 

Minél többet szenved egy nép, a társadalom, a család, az egyed annál jobban magába roskad, befelé fordul, elnémul és érthetetlenül beszél.

 

Mi magyarok az utolsó évszázadban is annyit szenvedtünk, hogy ilyenekké váltunk. (Egy egyházi kimutatás szerint még a papok hatvan százalékára is érvényes ez a megállapítás).

 

Hány asszony, hány férj panaszkodik, hogy nem tudják megérteni egymást,- nem tudják megbeszélni saját problémáikat. Szülő a gyermekeivel, gyermekek szüleikkel, nagyszülők unokáikkal nem értenek szót.

 

Rajtunk is egyedül Jézus segíthet. Csak ő képes süket lelkünket „hallóvá” tenni, hogy megértsük a Lélek üzenetét.

 

És csak ő képes ránevelni minket arra, hogy tudjuk meghallgatni egymást és tudjuk kimondani a leggyógyítóbb szót a körülöttünk élő szenvedőknek, lelki sérülteknek és sebesülteknek:” mi fáj?”