Hóértekezlet
Írta: Fehérvári Hírek   
2012. november 16.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megtartotta tegnap szokásos évi hóértékezletét, ahol a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság is képviseltette magát, egyéb társszervekkel együtt.

 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályától megtudtuk, hogy az értekezletet Molnár István igazgató nyitotta meg, majd Lánczos János üzemeltetési vezető számolt be arról, hogy gyakorlatilag új gépparkkal és megnövelt létszámmal tudják az idei évben a hóhelyzetet kezelni.
 
Tájékoztatta a megjelenteket, hogy minden anyagi eszköz a rendelkezésükre áll, és a Fejér megyéhez tartozó kb. 1300 km-es úthálózatot továbbra is „kézben tartják”. Továbbá azt a kb. 220 km-es útszakaszt, -ami hófúvásveszélyesnek minősül- fokozott figyelemmel fogják kísérni.
 
Felhívta a figyelmet arra, hogy a közúti balesetek kapcsán az állampolgárok és a hatóságok tájékoztatására kiemelt figyelmet fordítanak, mivel így talán csökkenthető azok bekövetkezése. Molnár István és Lánczos János is méltatta a Rendőrséggel és a Katasztrófavédelemmel évek óta jól működő kapcsolatot, amit a továbbiakban is szeretnének fenntartani és továbbjavítani. Külön kiemelték az alkalmazottaik KRESZ továbbképzését, amit hatóságunk folytatott le náluk.
 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel maximálisan együttműködve kíván a tél által hozott nehézségekkel megküzdeni.
 
"Garantáljuk, hogy bármely közútakadály esetén hatóságunk segíteni fog a helyszínen a forgalom irányításában, vagy akár melegital osztásában, az útközben elakadt járművek utasainak. Továbbá az információáramlásban is segítünk azáltal, hogy a rendelkezésünkre álló valamennyi csatornán folyamatosan frissíteni fogjuk az adatokat, (hóakadály, útzár) ezzel is segítve a közlekedőket." - nyilatkozták a sajtónak az illetékesek.