FITZ JENŐ EMLÉKÉRE
Írta: ÖKK   
2012. november 20.

Image Székesfehérvár és Fejér megye díszpolgára, a Széchenyi-díjas Dr. Fitz Jenő egy évvel ezelőtt, 2011. november 9-én, 90 éves korában távozott az élők sorából. A történész, régész, numizmatikus, Tanár emlékét idézi fel a Múlt-Kor történelmi portálon megjelent írásában Kovács Lóránd Olivér régész-muzeológus.

 

Dr. Fitz Jenő kezdte meg – többek közt – a csókakői vár kutatását és Gorsium felszínre hozatalát. Ez utóbbi a második világháború utáni Magyarország legfontosabb régészeti bemutatóhelyévé vált. Neve egybeforrt Gorsium nevével – amelynek emlékeit több mint négy évtizeden át kutatta - és Székesfehérvárral is. A városunkba 1949-ben megérkező fiatal szakember előbb a székesfehérvári István Király Múzeum, majd a megyei szervezetek létrehozását követően, 1962-től nyugdíjba vonulásáig a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatójaként dolgozott. Irányítása alatt országos elismerést, kiemelkedő szakmai rangot vívott ki az intézmény.

A nyugalmazott megyei múzeumigazgatóra, Székesfehérvár és Fejér megye díszpolgárára halálának egy éves évfordulóján Kovács Loránd Olivér, régész-muzeológus emlékezik a Múlt –Kor történelmi portálon megjelent írásában.  „ Fitz Jenő, a Tanár Úr 2003-ban választott utódjának Gorsiumba, így kötelességemnek éreztem, hogy megemlékezzek róla.” – írja és ajánlja a cikket a szerző mindenki figyelmébe.

Az írás az alábbi linken érhető el: 
http://www.mult-kor.hu/20121109_fitz_jeno_emlekere

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."