Társadalmi konfliktusok-társadalmi jól-lét és biztonság
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. március 13.

Image Elkezdődött a "Társadalmi konfliktusok- társadalmi jól-lét és biztonság - Versenyképesség és társadalmi fejlődés" című projekt megvalósítása a Kodolányi János Főiskolán. TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 pályázaton nyert forrásból közel 280 millió forint áll rendelkezésre kutatásra és fejlesztésekre, amelyről fontos tudni, hogy 100%-os támogatásként jelenik meg a megvalósításban. A projektben részt vevő konzorciumi partnerek: Kodolányi János Főiskola /kedvezményezett/, Széchenyi István Egyetem, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete (MTA KRTK RKI).

 

A projekt keretében a konzorciumi partner intézményekben társadalmi konfliktuskezelés témában komplex alapkutatások folynak, amelyek eredményeként átfogó fejlesztések valósulnak meg HR, kutatásmenedzsment és asszisztencia területén.

A Kodolányi János Főiskolán - ahol mintegy hetven kutató vesz részt a feladatok elvégzésében - minden tanszéket érint a nagyszabású projekt; alap- és mesterszakos hallgatókat, valamint fiatal kutatókat is bevonnak a munkába.

A projekt befejeztével háromkötetes tudományos kiadvány lát napvilágot, amelyben nyomon követhető lesz az elvégzett munka valamennyi fázisa, valamint hozzáférhetővé válnak a kutatási eredmények.

A 2013. január 1. - 2015. február 28. között megvalósuló projektnek kettős célja van:

* egyrészt elvégzik a tervezett alapkutatásokat.

* másrészt létrehozzák a partnerek kutatásfejlesztéséhez szükséges feltételrendszert a kutatáshoz szükséges humánerőforrás és szolgáltatásrendszer fejlesztésével.

A pályázat fő kutatási témája a társadalmi konfliktusok és a társadalmi jól-lét, valamint a biztonság összefüggéseinek feltárása, ennek alapján a társadalmi konfliktusok kezelésének kidolgozása, valamint a nemzeti versenyképesség növelése a társadalmi fejlődés felgyorsítása érdekében.

A tervezett kutatási programban a jól-lét probléma európai szintű vizsgálata, valamint a jól-lét európai modelljének kidolgozása kap hangsúlyt. A Horizont 2020 elnevezésű kutatási és innovációs keretprogram kiemelten kezeli a jól-lét kérdését, továbbá az inkluzív, innovatív és biztonságos társadalom problémakörét.

Jelen projekt nemzetközi kiszélesítése válaszokat kínál majd ezekre a kérdésekre. A kialakított nemzetközi team belga, dán, spanyol, osztrák és cseh kutatókból áll. A nemzetközi összehasonlító vizsgálat keretében a fővárosi régiók (főváros centrum és tágabb térségük közép- és nagyvárosai) esetében kerül feltárásra a jól-léti társadalom problémaköre.

A pályázat kutatási fókuszai:

§ A társadalmi jól-lét nemzeti modelljének empirikus alapú kidolgozása, vagyis a társadalmi jól-lét modellek konkrét, meghatározott térségekre és társadalmi csoportokra jellemző eseteinek a kimunkálása. Ebből kiderül, hogy a térben különbözőképpen elhelyezkedő, eltérő társadalmi strukturális helyzetű csoportok jól-léti szintje milyen, és milyen differenciáltságok tapasztalhatók közöttük. Az európai összehasonlító vizsgálat, amely a hazai kutatással párhuzamosan történik meg, az európai szintű összevetésre is módot ad.

§ A társadalmi jól-lét, a társadalmi konfliktusok és a társadalmi versenyképesség összefüggéseinek a kidolgozása. Ennek alapján annak megválaszolása, hogy mely helyi társadalmak versenyképesebbek, egyrészt gazdasági, másrészt társadalmi, értelemben, illetve a komplex gazdasági és társadalmi elemek felfogása szerint. § a társadalmi jól-lét indikátorok hazai verifikálása a különböző területi szintek és társadalmi rétegek esetében, amelynek fontos összetevője a társadalmi konfliktusok helyének, szerepének, a történeti összefüggéseknek a feltárása, a társadalmi jól-lét szintjeire gyakorolt hatásaiknak az elemzése.

§ A társadalmi jól-lét indikátorok nemzeti relevanciájú összetevőinek feltárása. § A kutatási projekt nemzetközi kiterjesztése. A tervezett nemzetközi kutatás további iránya német, finn, szlovák, román és osztrák partnerekkel valósul meg, mely a jól-léthez kapcsolódó etnikai és a nemzetiségi problémák feltárását és feloldásának lehetőségeit kutatja.

A több mint két éves projekt kutatásvezetője: Prof. Dr. Szirmai Viktória tanszékvezető egyetemi tanár (KJF).

Az alapkutatás négy alprojektből épül fel:

1. Gazdasági és társadalmi alrendszerek konfliktusainak feltárása és enyhítése. Alprojekt vezető: Dr. Csizmadia Zoltán tanszékvezető, egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem).

2. Új, komplex megközelítésen alapuló versenyképességi modell kialakítása. Alprojekt vezető: Prof. Dr. Szirmai Viktória (KJF).

3. Inkluzív, jól-léti társadalom alapjainak megteremtése. Alprojekt vezető: Dr. Lados Mihály MTA KRTK RKI tudományos főmunkatárs, osztályvezető.

4. A nemzeti és etnikai kisebbségi és többségi társadalom kulturális kohéziójának erősítése. Alprojekt vezető: Dr. habil. Ujváry Gábor tanszékvezető (KJF).

Összegző, fejlesztési alprojekt: A nemzeti jól-léti közpolitikai modellek kialakítása, a jól-létalapú információkra épülő közpolitikai modell megalapozása. Ennek keretében várostérségi jól-léti modell mérési és mutatószám rendszere is kialakításra kerül, amelynek fókuszában Székesfehérvár áll. Alprojekt vezető: Hervainé Dr. habil. Szabó Gyöngyvér tudományos, fejlesztési és minőségirányítási rektor-helyettes (KJF).

A projektindító sajtótájékoztatón Dr. h.c. Szabó Péter PhD, a KJF rektora kiemelte: az idén húszéves főiskola életében egy évtizedes múltra tekint vissza az együttműködés a Széchenyi István Egyetemmel, valamint az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetével.

Hangsúlyozta, ezzel a kutatási programmal hatékonyan tudnak segíteni Székesfehérvár és Győr városok döntéshozóinak a stratégiai tervezésben, s ez is feladata a tudománynak. Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, a Széchenyi István Egyetem általános és tudományos rektor- helyettese kiemelte: ez a nagyszabású vidéki projekt összekapcsolja a két felsőoktatási intézmény tudományos potenciálját, amely ritka példája a hazai, vidéki együttműködésnek.

A magyar ipari termelés mintegy 35 %-át Győr és Székesfehérvár együttesen adja, amihez pezsgő társadalomkutatási világot kívánnak teremteni a projekt két éve alatt. Dr. Lados Mihály, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Nyugat-magyarországi Tudományos Osztályának /MTA KRTK RKI NYUTO/ vezetője modellszerűnek nevezte a projektet.

Prof. Dr. Szirmai Viktória többek között arról beszélt, hogy a társadalmi jól-lét fogalma több ténye­zőt is magában foglal, így az anyagi életkörülményeket, az egészség, az oktatás, az egyéni aktivitások szempontjait, a politikai érdekérvényesítés biztosítását, a meg­felelő kormányzást, a társadalmi kapcsolatrendszerek kialakítását, a mai és a jövőbeni környezeti viszonyok védelmét, a társadalmi bizonytalanságok eny­hí­tésének a dimenzióit.

Kiemelte: ma már egész Európa számára, a nemzeti kormányok, a tudományos közösség számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy a világ-, illetve az európai gazdasági válságok folyamatosan újratermelődnek, s azok újabb és újabb kedvezőtlen társadalmi következményekkel, potenciális társadalmi konfliktus­veszélyekkel járnak, amire új megoldást kínál egy kiemelkedő koncepció: a Stiglitz-jelentés. / ez Joseph Stiglitz, a Columbia Egyetem professzorának vezetésével készült 2009-ben./

Szirmai Viktória elmondta továbbá, hogy a pályázat fő célja ennek a megközelítési módnak az alkalmazása a kutatómunkában, de nem a Stiglitz-modell hazai igazolása.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."