Teremtményi létünk, emberi mivoltunk következménye az, hogy mindenben és mindennel kapcsolatban valamiféle hiányérzetünk van. Váci Mihály világirodalmi szinten is kiváló költeményt írt erről. Címe: Valami nincs sehol: „az Emberből hiányzik valami, a Világból hiányzik a mi világunk…talpunk alól hiányzik valami…”. Ilyesféle hiányérzetről van szó a mai evangélium főszereplőjénél, a kételkedő Tamás apostolnál.

 

Hiába állítják legjobb barátai, hogy Jézus feltámadt, ő váltig nem hisz nekik. Sőt odaáig merészkedik, hogy előre megszabja azokat a feltételeket, melyeknek teljesedniük kell, ha azt akarják, hogy higgyen.

 

Tudjuk, hogy Jézus, az irgalmas szívű Mester teljesítette kívánságát, és Tamás érinthette nagypénteki sebhelyeit. Van azonban ennek a vasárnapnak egy másik üzenete is. Mindannyian tapasztalatból tudjuk, hogy az ember mennyire sebezhető: a homo sapiens,, ludens, ridens mellé odaírhatjuk a homo vulnerabilis-t is., ami magyarul „sebezhetőt” jelent.

 

Mi, ma élő keresztény magyarok annyi sebből vérzünk, hogy azt szeretnénk, ha Jézus érintené a mi sebeinket. Ezek nem olyan sebek, melyeket orvosokkal, gyógyszerekkel meg lehetne gyógyítani. A személyiségünk, a karakterünk sérült. Ehhez nem elegendő emberi praktika. Ide isteni erők kellenek.

 

Amint van sebeket gyógyító speciális hősugárzó, úgy az irgalmas szívű Jézusból is olyan energia árad, amely új életet teremt bennünk, családunkban.

 

Golgotát járó egyházunk és hazánk tele van sebbel. Rajtunk már csak Isten irgalma segít. Különben sebeink elgennyednek. Ezzel szemben Jézus stigmái ragyognak. Ő a szenvedésből keresztet, a sebekből stigmákat formál. Ezekkel mi is gyógyíthatjuk a hitetlenkedő Tamásokat.

 

„Urunk Istenünk! Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!"