Vajda-díj átadó, novellapályázat, költői est
Írta: Csordás Csilla   
2013. április 11.

Image Április 11-e a Költészet Napja, József Attila születésnapja. Kortárs felolvasó est, díjátadó, író-olvasó találkozó és könyvbemutató is szerepel e jeles naphoz kapcsolódó székesfehérvári programok között.

 
A Költészet Napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük Magyarországon. Irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, kiállításokkal, koncerttel tisztelgünk a magyar líra előtt. A székesfehérvári programokon klasszikus és kortárs költők versei is szerepelnek, valamint első ízben adják át a Vajda János –díjat. Kortárs vers felolvasó esttel indult a hét programja a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. A hétfő esti irodalmi összejövetelen Gellén-Miklós Gábor, Gál Csaba Sándor és Csendes Csongor költők olvasták fel saját szerzeményeiket.
 
„Mert költő végeredményben minden ember” címet viseli A Szabadművelődés Háza Költészet Napi programja. Az április 10-i, szerdai rendezvényen a versekről rendeznek kibeszélőshowt Bakonyi István irodalomtörténész vezetésével. A 15.00 órakor kezdődő rendezvényre nemcsak versbarátokat várnak! A Költészet Napján sokszínű programokkal várják az érdeklődőket a városban számos helyszínen.
 


 
László Zsolt költő lesz az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolájának vendége április 11-én, csütörtökön. Az intézmény egykori diákja a Költészet Napján 09.55 órától rendhagyó irodalomórát tart a Szent István Hét keretében. A Költészet Napja alkalmából április 11-én, csütörtökön 11.00 órakor kihirdetik a Jávor Ottó és Sobor Antal tiszteletére kiírt novellaíró pályázat eredményét a Hiemer-ház házasságkötő termében.
 
József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról szól a „Költőnk és kora” vetélkedő, amelynek döntőjét április 11-én, csütörtökön 14.00 órától rendezik meg A Szabadművelődés Házában. A közintézmény a Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Társaság immár huszonkettedik alkalommal hirdette meg a vetélkedőt, amelyen négyfős középiskolai csapatok vesznek részt. Ugyancsak április 11-én, 18 órakor a Vörösmarty Teremben a költők és a közönség együtt döntenek Vajda János-díj idei első tulajdonosáról.
 
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület, valamint a Vörösmarty Társaság által megalapított elismerést a Fejér megyében élő költők kaphatják meg. A díjazottról voksolás alapján döntenek egy irodalmi est keretében, ahol a költők saját versük mellett egy-egy Vajda-verset is felolvasnak, tisztelegve a Fejér megyei születésű költő emléke előtt. A Vajda János-díjat ezután minden évben április 11-én ítélik oda és a könyvhét megyei megnyitóján adják majd át.
 
A Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában könyvbemutatóval és kiállítás-megnyitóval várják az érdeklődőket csütörtökön. Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet: „Janka és József titka” című könyvét mutatják be április 11-én, 18 órakor és ezzel egyidejűleg megnyitják az „Egy szerelem margójára - ami a könyvből kimaradt” című kiállítást. A XX. Kortárs nyugdíjas Ki-mit-tud? különdíjjal kitüntetett versmondója, Arany János közreműködésével tart költészet napi megemlékezést a Köfém Nyugdíjas Klub április 11-én 15 órakor Székesfehérváron, a Köfém Művelődési Házban.
 
Az irodalomszeretetéről híres klubból számos tag vállalkozott arra, hogy e jeles napon maga is verset mondjon. A nap zárásaként Lovasi és a Véletlen koncertezik Székesfehérváron. A Költészet Napja alkalmából 19.00 órakor kezdődő zenés irodalmi esten Lovasi András énekli Lackfi János verseit Heidl György megzenésítésében a Vörösmarty Színház Cyrano kávézójában.
 
A hagyományos városi versmondó versenyt április 15-én, 14.00 órától rendezik meg a Költészet Napja és Weöres Sándor születésének 100.évfordulója alkalmából a Vörösmarty Mihály Könyvtár Sziget utcai Tagkönyvtárában. A programra az általános iskolák 1. és 2. osztályos tanulói jelentkezhetnek április 12-ig.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."