Kihirdették az Emlékév novellaíró pályázatának eredményét
Írta: Csordás Csilla   
2013. április 12.

Image A Költészet Napján hirdették ki annak a novellaíró pályázatnak az eredményét, amelyet a Vörösmarty Társaság hirdetett hazai és külhoni szerzők részére a társaság egykori elnökének, Jávor Ottónak és a Közép-dunántúli Írócsoport volt elnökének, a Vár szerkesztőjének, Sobor Antalnak emlékére. A Társaság ezzel a pályázattal is hozzájárult a 2013-as Szent István Emlékév méltó megünnepléséhez.

 
A 2013-as Szent István Emlékév programjaihoz csatlakozva hirdette meg az elmúlt évben a novellaíró pályázatot a Vörösmarty Társaság. A hazai és külhoni szerzők részére a társaság egykori elnökének, Jávor Ottónak és a Közép-dunántúli Írócsoport volt elnökének, a Vár szerkesztőjének, Sobor Antalnak emlékére kiírt pályázattal a Társaság hozzájárult a 2013-as Szent István Emlékév méltó megünnepléséhez.
 
A pályázat kiírói azt kérték az alkotóktól, hogy a novellák mutassák be, mit jelent a vidéki szülőváros fogalma, jelenjenek meg a vidéki létezés meghatározó alakjai, a vidékiség értékteremtő vállalása és működése, a reális és szürreális események, a lokálpatrióta érzések táplálta emlékezés. A pályázat fővédnöke Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke.
 


 
A díjátadón Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke köszöntőjében kiemelte:
 
”A Vörösmarty Társaság fontosnak érezte, hogy méltó programmal kapcsolódjon a 2013-as Szent István Emlékévhez. A célunk az volt emlékezzünk és emlékeztessünk két nagyszerű íróra, Jávor Ottóra és Sobor Antalra. Nem titkolt szándékunk volt a Társaság és a Vár folyóirat népszerűsítése is.”
 
Nagyon sikeres volt a novellaíró pályázat.
 
„A kiírásra beérkezett több mint 30 pályamű közül jó néhány igazi műalkotás.” – foglalta össze a zsűri értékelését Szikra János.
 
A háromtagú zsűrinek nehéz dolga volt, hogy kiválassza a legjobbakat. Szikra János és Heiter Tamás költők, valamint Matuz János, a Vörösmarty Színház kreatív igazgatója végül hat alkotást díjazott. Az okleveleket, díjakat, különdíjakat a Vörösmarty Társaság elnöke és Székesfehérvár polgármestere adta át.
 
A pályázat nyertese Haklik Norbert lett „Amerikai palacsinta” című írásával. Az alkotó Brno-ból érkezett. Második lett „Beavatkozás” című írásával a gödi Koditek Bernadett, míg harmadik helyezést ért el az érdi Büki Attila „Egy téli nap” és a karácsondi Fedák Anita „Lámpás” című írásával. Különdíjban részesült Elmert István „A ruha” és Arany Piroska „A komód” című novellája.
 


 
A novellaíró pályázat díjkiosztója után átadták a Vár-díjat is. A folyóirat szerkesztősége úgy döntött, hogy az ünnepi Emlékévben, rendhagyó módon két elismerést adnak át. Az egyiket a hagyományoknak megfelelően, az őszi Határon túli magyar irodalom napjain, míg a másikat a mostani rendezvényen. Az idei év első Vár-díjasa Haklik Norbert lett.
 
Az ünnepség zárásaként Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András gratulált a díjazottaknak hozzátéve, hogy a pályázatnak a legnagyobb nyertese maga az olvasó.
 
„ Rajtunk, Olvasókon múlik, hogy ezzel a nyereménnyel jól gazdálkodunk-e. Arra buzdítok mindenkit, vegyük kézbe, olvassuk el ezeket az írásokat! Gondolkodjunk el rajtuk és hagyjuk, hogy a novellák „beszélgessenek” egymással, velünk! A gratuláció mellett sokkal inkább köszönetet mondok minden pályázónak, hogy maradandó élményhez juttatott bennünket a 2013-as Szent István Emlékév keretében.” - tette hozzá a polgármester.
 
A novellapályázatra beérkezett alkotásokat és a nyertes pályaműveket a „Vár” című folyóirat következő számaiban jelenteti meg a Vörösmarty Társaság.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."