A RENDŐRSÉG ÉS AZ ÁNTSZ IS NYOMOZ A HALÁLRA ÉHEZTETETT KISFIÚ ÜGYÉBEN
Írta: Bácskai Gergely - Fehérvári Hírek   
2013. április 19.
Szerda este egy másfél éves gyerek meghalt Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni. A vasárnap kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. A Fejér megyei tiszti főorvos szakfelügyeleti vizsgálatot indított a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében, a rendőrség is nyomoz az ügyben.
 
A vasárnap az agárdi hához kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a kisgyerek életét. Az első orvos szakértői vélemény szerint a másfél éves kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Fél évesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél.
 
Állítólag a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították. Vannak olyan híresztelések is, hogy a szülők nem azért nem adtak enni a gyereknek mert nem volt pénzük, hanem azért, mert - mint a szomszédok mondták - abban hittek, hogy elég, ha fénnyel táplálják.
 


 
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön azt közölte: a megyei tiszti főorvos megvizsgálja, hogy a területi védőnő - mint alapellátást végző egészségügyi szolgáltató - a jogszabályban és szakmai szabályokban megfogalmazott kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett-e. Az eredmény a jövő héten várható. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást indított az ügyben.
 
Németh-Kész Mónika szóvivő elmondása szerint büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.
 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi közleményt adta ki pár perccel ezelőtt az esettel kapcsolatban:
 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást indított egy 2013. április 14-én Agárdon elhunyt másfél éves kisfiú ügyében.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szülők, 34 éves F. Balázs, valamint a 36 éves E. Ildikó Rebeka agárdi lakosok ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja a további eljárást.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Kegyeleti okokra, valamint a nyomozás érdekeire tekintettel, az üggyel kapcsolatban nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni.