Negyven éves a Batsányi Cserhát Művész Kör
Írta: Lovag Bornemisza Attila   
2013. április 23.

Image Negyven éves a Batsányi Cserhát Művész Kör. Milyen nagy szám is ez! Negyven év egy élet, és éppen, ennyi ideje alapítottuk Veszprémben a fiatal írók, művészek klubjából a Cserhát Művész Kört.

 
A város jó nevű költője Cserhát József Batsányi-díjas író, költő, akkor hunyt el. Fiatalos hévvel elhatároztuk,, mivel Cserhát József költő, szerkesztő – a Batsányi János és Baumberg Gabriella költőházaspár emlékének fáklyavivője volt. - róla nevezzük el a kört. 1970 január 10.-én meg is alakultunk.
 
Nagy kortársak jöttek: Fodor András Kossuth-díjas költő, Somogyi István festőművész, Csányi László irodalomtörténész, a Veszprémi Napló munkatársai, Illyés Gyula levélben üdvözölte az eseményt, de Baranyi Ferenc költő, Hegedűs Géza író és Csorba Győző, Pákolitz István is nevét adta alapításunkhoz.
 
Ennek emlékére adtuk ki a „ Kiáltás „ c. szamizdat lapot is, ami két évig a város kis stenciles lapja volt, a Veszprémi Napló újságírói segítették szerkesztését, a rendőrség többször el is kobozta a kiadványt. Később, már Budapesten derült ki, hogy Cserhát József is egyike volt azoknak a nagy költőknek, akik .Bornemisza Barnabás Jánossal és Bornemisza Lászlóval alapító-szerkesztői voltak a Debrecenben alakult „ Kelet Népe c. folyóiratnak”.
 
Negyven éve! Nagy kortársak ismerték el a Batsányi-Cserhát Művész Kört.t: Bajor Nagy Ernő, Takács Tibor, Simor András, Takács Gyula, Dévai Nagy Kamilla, Dr. Losonci Miklós művészettörténész, Dr. Kesztyűs Ferenc festőművész. és Ihász-Kovács Éva költő hitvese: báró Bornemisza Barnabás János 10 évig volt alapító - elnöke már a Fővárosban ujjá alakult társaságnak. Budapesten Fodor András költő, Baranyi Ferenc, Kalász Márton, Tandori Dezső, Kassák Lajosné,majd polgármesterek, alapítványok ismerik el. Ihász-Kovács Éva költő, a Magyar Kultúra Lovagja végig harcolt a művész kör fennmaradásáért, hisz Batsányi kultuszt viszünk tovább és a Népi írói, és a „nyugatos” hagyományt” és az irodalmi centrumoktól távol eső falvak, tanyák költőnek felfedezését tűztük zászlónkra!
 
Egyre nagyobb lett hírünk: a svájci Bakos Ibolya Rojkó az „Ősmagyarság kutató”, DrDr. Juba Ferenc az utolsó tengerészkapitány, és Petneházy Kiss Bence akkor még USÁ - ban élő népművész is csatlakozott hozzánk. Később elismerte tevékenységünk Dr. Göncz Árpád író, államfő, a Soros Alapítvány, a Nemzeti Alapítvány,Takarékszövetek Szövetsége, Art XXI. művészetpártoló alapítvány kurátora Szilágyi Zoltán, Geiszler József Lengyel állami-díjas festőművész,s mind-mind megfordultak rendezvényeinken.
 
Később Dr. Fazekas Sándor polgármester Karcagról, ( ma miniszter), Kovács Péter polgármester, országgyűlési képviselő, és felsorolhatatlanul sokan. Országosan működünk, hisz immár négyszáz felé halad a tagságunk és egyre többen csatlakoznak a Batsányi kultusz ápolására és a tehetséggondozásunkra. Évente két nagy országos fesztivált rendezünk, évente írunk ki pályázatokat. Tagjaink az ország minden részéről, Felvidékről, Erdélyből, Újvidékről, Ausztráliából, Kanadából, az USÁ – ból, Szerbiából, Svájcból, Németországból jöttek magyar testvéreink. Igy már kicsit nemzetközivé is váltunk.
 
Negyven év történetét nehéz összefoglalni, csak azt írom le amit hirtelen tudok. Mára már b. Bornemisza Barnabás János rudugró, festőművész, és Bornemisza László festőművész révén Tiszadadán (mert ott születtek), Mizser Zsolt polgármester és ifj. Kovács Géza révén egy Bornemisza emlékházat is alapított a kedves község híres szülöttjei számára, akik a kör nagy géniuszai is voltak.
 
A XVI. kerületi Erzsébetligeti színházban működünk, és egyre szebb, jobb Gálákat, fesztiválokat rendezünk. És díjakat alapítottunk, hogy mindnél több művész nyerhessen évente. Nagy színészeink: Keres Emil, Lukács Sándor, Dunai Tamás, Bánffy György, Bodor Tibor, Végh Gusztáv, Ágh Éva, Berek Katalin, Juhász Adrienn, Peremartoni Krisztina, majd zenészek: Dévai Nagy Kamilla, Aszódi Mária, Pekarik Katica, Semes-Bogya Eszter, Sebastián, zenészek: Bánfalvi Béla hegedűművész és családja Bánvalvi Zoltán, ifj. Bánfalvi Béla, és Bánfalvi Anna,működtek közre gáláinkon .
 
Még Zámbó Jimmy is énekelt egyizben a Siófoki fesztiválunkon. Felsorolhatatlanok akik jöttek és szívesen közreműködtek. Látták a célt amit megmutatunk a világnak, hogy a nagy polgári költő emléke-hagyománya fennmaradjon. Közben Ihász-Kovács Éva 1992-ben megalapitotta a Délibáb művészeti magazint, Simon M. Veronika világhírű festőművészünk a Székesfehérvárért Csoport újságot és Tokaji Márton költő pedig az Alföldi Csoportot és annak lapját az „ Alföldi Tollforgatók lapját”.
 
Nemrégiben megjelent Antológiánk egy kis ízelítőt ad tagjainkról és festőink munkáiból. Fogadják szeretettel e szellemi közösség munkálkodását. Mindenki azt adja amit tud: szívét-lelkét! Úgy adom át ezt a kiadványt, hogy legyen ez elégető, önégető és viláégető mindenkinek aki szereti a szépet.
 
Igy elmondható, hogy körünk sokat tett hazánk kulturális életében, mint az az „ Örökség” c. könyvben is kifejtették: „ A Cserhát Művész Kör szellemi , kulturális örökség”. Köszönet Ihász-Kovács Évának, aki mindezt fenntartotta, és őrzi szívében ezt a kultuszt ami sohasem múlandó a nagy, de örök térképen!
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."