Sikerrel zárult a közös nemzeti minősítő gyakorlat
Írta: Bisztricz Anett   
2013. április 29.

A Fejér Önkéntes Mentőszervezet és a TURUL Mentőcsoport a hétvégén harminchat órán át, így vasárnapra virradó éjszaka is, több helyszínen egy-egy feltételezett szituáció alapján védekezési, mentési és kutatási feladatokat végzett.

 
Fejér megyében a több órán át tartó, intenzív felhőszakadás miatt Székesfehérvár csapadékvíz-elvezető csatornái megteltek. A Malom-csatorna kiöntéssel fenyegette a közeli lakóházakat. Ez a feltételezett esemény fogadta a mentőszervezet tagjait szombaton este.
 
A lajoskomáromi, a fehérvárcsurgói, a csókakői és a vértesboglári önkéntes tűzoltók, valamint a Fehérvári Tűzoltó Egyesület egész éjszaka nyúlgátat épített a Malom-csatorna partján, és ezzel sikerült megmenteni az ingatlanokat a vízelöntéstől. Vasárnap hajnalban az újabb feltételezés alapján egy középiskolás baráti társaság kutatásában vettek részt a baracsi és a mezőfalvi önkéntes tűzoltók, valamint a polgárőrök. A fiatalok kirándulás közben tévedtek el városhoz közeli Pentelei erdőben.
 
A feladatot nehezítette, hogy a három diák elszakadt egymástól, és a sötétben megsérültek. A Fejér Önkéntes Mentőszervezet a fiatalokat két órán belül megtalálta, és a mentőkkel elsősegélyben részesítették őket.
 
A Fejér megyében kialakult árvízi helyzet miatt további erőket kellett bevonni a védekezésbe, ezért a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központján keresztül kérte a TURUL Mentőcsoport mozgósítását. A TURUL Mentőcsoport három műszaki mentő, valamint az egészségügyi komponense éjszaka a védekezési szakaszon őrző szolgálatot látott el kétórás váltásokkal, négy-négy fővel.
 
Emellett az operatív törzsben is egy-egy fő felügyelte kétórás váltásokkal a kárterületi tevékenységet. Reggel 6 órakor az igazgatóság műveletirányítása jelezte az operatív törzsnek, hogy a Fejér Önkéntes Mentőszervezet kérése az, vonuljon Székesfehérvárra, a Bregyó Szabadidőközpontban felállított műveleti bázisra. A csoport tagjait az operatív törzs ügyeletese ébresztette, majd gyors táborbontás és reggeli következett, hogy 7 óra 30 perckor útnak indulhassanak.
 
A TURUL tíz gépjárműből álló menetoszlopa 9 óra 20 percre megérkezett Székesfehérvárra, ahol a két mentőszervezet összekötőtisztje egyeztette a két szervezet felszereléseit, azt, hogy a tagok milyen szakképzettséggel rendelkeznek, valamint azt is, hogy hol lenne szükség a TURUL segítségére.
 
Ezalatt a csoport komponensei felállították a műveleti bázist több napig elhúzódó védekezésre készülve. Mindeközben, tehát vasárnap reggel a Fejér Önkéntes Mentőszervezet alpintechnikában képzett tagjai két sziklamászót mentettek a csókakői várnál. Mindketten végtagsérüléseket szenvedtek, egyiküket hordágyon, kötélpályán engedték le a turistaúton várakozó orvoshoz, a másik sérültet a csókakői önkéntes tűzoltók hozták le a meredek domboldalról.
 
A kötéltechnikai feladat szakszerű végrehajtását Meiczinger Máté, a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat kötéltechnikai szakértője minősítette. A sziklamentéssel egy időben a fehérvárcsurgói víztározó zsiliprendszerének alsó eleme az erősödő víznyomástól megrongálódott.
 
A hibás elemet a Fejér Önkéntes Mentőszervezet rácalmási búvárai kicserélték, miközben a Fehérvárcsurgói Önkéntes Tűzoltó egyesület tagjai a területet lezárták. A vasárnapi feladatok végrehajtása alatt az Albatrosz Repülő Egyesület a Fejér Önkéntes Mentőszervezet tagjaként légi felderítést végzett az ár- és belvízzel elöntött területek nagyságának felmérése érdekében Székesfehérvár és Fehérvárcsurgó környékén, a csókakői várnál pedig a sziklafalon rekedt sérültek pontos helyét igyekeztek meghatározni.
 
A gyakorlat végrehajtását a minősítő bizottság ellenőrizte, amelynek elnöke Jackovics Péter tű. alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Műveletirányítási Főosztályának vezetője, tagjai Jambrik Rudolf tű. ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltségvezetője, Vizi Ottó tű. alezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője és Beke Zoltán tű. alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője.
 
A minősítésben részt vett Ökrös Árpád tű. őrnagy, a BM OKF Műveletirányítási Főosztálya és Garaguly István tű. százados, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ munkatársa. Dr. Nyikos Attila tű. ezredes, a BM OKF Nemzetközi Főosztályának vezetője megfigyelőként vett részt a gyakorlaton. A rendezvény zárásán Magosi Lajos tű. ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megköszönte mindkét mentőcsapatnak az együttműködést.
 
Mint mondta, az nagyban segíti az erők többszörözését. Erdélyi István tű. ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese az önkéntes szerepvállalás jelentőségét hangsúlyozta.
 
A nemzeti minősítő bizottság elnöke, Jackovics Péter tű. alezredes a minősítő gyakorlatot megfeleltre értékelte. A TURUL árvízi védekezésben, a Fejér mentőszervezet árvízi védekezésben, búvár- és vízimentésben, valamint kötéltechnikai mentésben a minősítését sikeresen megszerezte.
 
A szervezetek a jövőben a katasztrófavédelem önkéntes mentőcsoportjaként olyan esetekben is bevethetőek, ahol a lakosság élet- és vagyonbiztonsága érdekében a speciális képességekkel rendelkező tagoknak, mint például a búvároknak a segítsége szükséges.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."