Ronnie remekül érezte magát nálunk
Írta: Albacomp   
2013. június 10.

Image A hónap legjobbjának választották - az első, és az utolsó szavazáskor is! Utóbbi különösen fontos, mert már a magyar bajnok irányítójának (is) szólt.

 

Amikor októberben a hónap legjobbjának választották a bb1.hu szavazásán, már sejtettük, hogy sok nagyszerű emlékünk lesz Ronald Moore-ról. De, hogy a bajnoki döntő után a győztes irányítójaként ünnepeljük, legfeljebb merész remény lehetett. Aztán a kupadöntő két napjának egyik legjobbja is lett, most pedig a szezon utolsó havának végén, megint csak a bb1.hu (több összetevőből álló) voksolásán tarolt. Nem csoda: vezetésével a pályán 13 éve nem tapasztalt csúcsra jutott az Alba Fehérvár! Ronnie Moore fülig érő szájjal értékelhette az idényt, ami egyénileg is tökéletesre sikeredett neki.
 
"Ez volt életem legjobb szezonja, megnyertük az alapszakaszt, a középszakaszt, kupát és bajnokságot, ennél többet nem is lehetett volna elérni. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen eredményes volt az év, egyénileg is. Felejthetetlen lesz a döntő, a nagyon erős Szolnokkal és azon belül az én külön párharcom Folrence-szal, örülök, hogy megnyertem, akárcsak a csapat" - emlékezett a fináléban sok forró pillanatot hozó csatákra irányítónk.
 
Akinek nem újdonság az európai kosárlabda, hiszen Lengyelországban és Szlovákiában is játszott. Azt mondja, a kettő között, de a lengyelhez közelebb van a magyar színvonal. "Jó kosárlabdát játszanak a magyar csapatok, ráadásul van néhány kiemelkedő tudású játékos, szerencsére nálunk is akadt belőlük. És nemcsak a légiósok, ott van például Ákos vagy Szöszi. Számomra tényleg nagyon jól telt a szezon, a csapatban, a városban is. Lehetséges, hogy visszatérek, de ez csak a nyár végére dől el" - jelentette ki végül széles mosollyal Ronnie, aki 10.4 pontot és 5.5 gólpasszt jegyzett átlagban a rájátszásban. Ami persze ennél fontosabb: az utolsó két meccset végigjátszva vezette bajnoki címre a csapatot!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."