KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA SZÉKESFEHÉRVÁRON
Írta: ÖKK   
2013. június 10.

Image „Kultúrák Délutánja” címmel, iskolák széleskörű összefogásával szervez egyedülálló programot a Székesfehérvári Diáktanács június 12-én az Alba Plaza előtti téren. Az eseményen a világ számos országának népviseletét, egyedi zenéjét és néptáncait ismerhetik meg az érdeklődők Fejér megyében élő cserediákok és testvérkapcsolatokat ápoló székesfehérvári iskolák közreműködésével. Magyar néptánc is lesz, melybe akár a járókelők is bekapcsolódhatnak.

 
A június 12-én, szerdán 15.00-18.00 óra között az Alba Plaza előtti téren megrendezésre kerülő "Kultúrák Délutánja" című programon közös standon, hazájuk egyedi népviseletében mutatkoznak be a Nemzetközi Csereprogram Alapítvány (AFS) jóvoltából Fejér megyében tartózkodó japán, argentin és thai diákok.
 
Külön standon népszerűsíti az angolszász kultúrát a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, a sváb standon a Felsővárosi Általános Iskola, a lengyel standon pedig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai működnek közre.
 
A csoportok zenés-táncos produkciókkal mutatkoznak be a téren. A különféle magyar tájegységek népzenéjét és táncait székesfehérvári fiatalok mutatják be a közönségnek.
 
Készülnek egy magyar utcai táncházzal is, melybe a járókelők kedvük szerint bekapcsolódhatnak.
 
Lehetőség nyílik fotók készítésére a különleges népviseletbe öltözött diákokkal, a fényképeket később feltöltik az esemény Facebook oldalára.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."