NYÁRI TÁBOROK SZÉKESFEHÉRVÁRON ÉS KÖRNYÉKÉN
Írta: Bácskai Gergely   
2013. június 10.

Image Számos színes, változatos és érdekes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak az idei nyári táborok a gyerekeknek. A Napraforgó Városi Napközis Tábor július 1-jétől hat turnusban fogadja a táborozókat a Bregyó-közi Sportcentrumban, míg a Velencei-tónál zajló Székesfehéri Gyermek és Ifjúsági Tábor három turnusban, tematikus programokkal várja az iskolásokat. Ezen kívül számos egyesület, szervezet és intézmény szervez különféle táborokat.

 

Nem véletlen, hogy ettől az évtől Napraforgó Tábornak nevezik a Bregyó-közi napközis tábort, hiszen nap mint nap más-más sportprogramokkal, kézműves és ismeretterjesztő foglalkozásokkal szórakoztatják a gyerekeket. Pót- és átjelentkezésre folyamatosan van lehetőség.
LETÖLTHETŐ részletes tájékoztató a Városi Napraforgó Napközis Táborról
 
 A Velencei-tavi Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor július 7-e és 12-e közötti I. turnusa a tehetségkutatásról szól. A "Csillag születik" táborba azokat  várják, akik  szeretnék kipróbálni és megmutatni tehetségüket az előadóművészet bármely területén. A július 14-19-e közötti II. turnusban Indián tábor zajlik, amely a prérin lakó népek életébe enged bepillantást, míg a július 21-26-a közötti III. turnusban, az erdélyi és csángó tábor-ban határon túlról érkező gyermekekkel ismerkedhetnek a táborozók a közös játék, a dal- és tánctanulás során, ezt a hetet egy közös fellépés zárja majd.
LETÖLTHETŐ részletes tájékoztató a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborról
 
EGYÉB TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉGEK: 
A Szabadművelődés Háza táborai (szöszmötölő tábor; drámatábor; kreatív alkotó tábor; önismereti tábor;önbizalom erősítő tábor és varázserdő tábor)
Aktívan a neten - kiscsoportos internetes tábor
Animono animációs filmkészítő tábor
Animono animációs filmkészítő tábor (bentlakásos, Balinka, Tölgyes tábor)
Angol nyelvi tábor - intenzív 60 órás tanfolyam 10-12 éveseknek
Bentlakásos alkotótábor gyerekeknek, családoknak (Balinka, Tölgyes tábor)
Dráma és színjátszó tábor 
Dráma és színjátszó tábor; angol
Falmászó tábor
Fehérvári Kézművesek Egyesületének tábora - Kosárfonó alkotóhét (ifjúsági és felnőtt korosztálynak)
Fehérvári Kézművesek Egyesületének tábora - Vászonszövő alkotóhét (ifjúsági és felnőtt korosztálynak)
Fehérvári Kézműves alkotótábor (ifjúsági és felnőtt korosztálynak)
Gyöngyfűző tábor
Hagyományőrző tábor a Sóstón
Holiday Fun - angol nyelvi napközis tábor
Katonás kaland tábor
Kids Club angol nyelvi tábor ovisoknak, iskolásoknak
Kézilabda tábor lányoknak - Fehérvár KC
Kákics együttes tábora Iszkaszentgyörgyön
Lovastábor Sárpentelén
Lendületteremtő tánc- és készségfejlesztő tábor
Múzeumtábor - Fehérvár titkai
Napközis tábor a Fehérvári Állatotthonban
Napközis tábor a Szent István Művelődési Házban
Népzene-néptánc kreatív alkotótábor
Olvasótábor a Gárdonyi-emlékév jegyében
Országos bútorfestő hét (ifjúsági és felnőtt korosztálynak, kezdőknek és haladóknak is)
Varázslótábor és István király udvarában tábor az ÖKH-ban 
Repülő Cirkusz tábor (légtorna, mozgásművészet, zsonglőrködés)
Sport és kézműves tábor - Fehérvár Rugby Club
SZÉNA Egyesület a családokért táborai (hercegnő és lovagtábor; honismereti tábor; hip-hop house dance tábor)
Szinkronúszó tábor
Szöszmötölő tábor A Szabadművelődés Házában 
Táskarádió tábor

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."