Rangos ellenfelek, tv-közvetítések
Írta: Mátay Balázs   
2013. július 03.

Image Kialakult a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong csapatának felkészülési programja, miközben az is kiderült, hogy az NB I-es foci-újonc PAFC angol élcsapattal meccsel hamarosan, a Vidi EL-selejtezőjét pedig a közszolgálati televízió közvetíti csütörtökön.

 
A Volán hokisai első edzőmérkőzésüket augusztus 10-én szombaton este 7-kor a szlovákiai Érsekújvár ellen vívják az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, majd 16. és 18. között Brassóban, 23. és 25. között Miskolcon vesznek részt nívós tornákon, melyeken a már említett Nové Zámky mellett a norvég Rosenborg, a romániai Brasov, a cseh Zilina, a lengyel Sanok és a Jegesmedvék lesznek az ellenfelek.
 
Augusztus 31-én és szeptember elsején hazai közönség előtt kerül sor az immár hagyományos Ocskay-emléktornára. Az EBEL szezon előtti utolsó erőpróbán a svájci Ambri-Piotta, a brit Sheffield, és a régi rivális Ljubljana ellen teszi próbára felkészültségét az immár Marty Raymond által irányított fehérvári csapat.
 
A labdarúgó NB I-ben abszolút újonc Puskás Akadémia FC is meglehetősen rangos ellenfelet fogad július 22-én Sopronban. A 18 órakor kezdődő derbin a Premier League középcsapatának számító West Bromwich Albion lesz a Videoton legfőbb partnerének, háttérbázisának számító gárda ellenfele.
 
A Gera Zoltánt is foglalkoztató birminghami klub éppen ezekben a napokban állapodhat meg magyar játékosával a folytatásról, így a sokszoros válogatott középpályás is ott lehet a játéktéren a PAFC ellen.
 
A Videoton sem panaszkodhat, hiszen a felkészülés során már eddig is olyan csapatokkal találkozhatott, mint a román bajnok Steaua Bukarest, vagy a német a Karlsruhe, de az igazán fontos megmérettetések csak most jönnek. Mindenek előtt most csütörtökön (július 4-én 20.30-kor), amikor is a fehérvári egylet megkezdi remélt menetelését az Európa-ligában.
 
Ahhoz, hogy az idei szezonba is egy tavalyihoz hasonló remeklés kerekedjék ki a történetből, először is ki kell verni a második számú kontinentális sorozatból a montenegrói Mladoszt Podgoricát, mely igazi sötét ló, de túl kell lépnie rajta a Vidinek.
 
Az első meccsre hazai környezetben kerül sor, s az is tudható már, hogy ezt a derbit az M1 élőben közvetíti majd a Sóstóról csütörtökön este fél 9-kor, éppen úgy, mint a Győr BL-meccseit és a Honvéd -ugyancsak csütörtöki- EL-ütközetét.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."