Szent István ereklyéje egész nap látható a Bazilikában
Írta: Csordás Csilla   
2013. augusztus 13.

A török hódoltság óta először tartanak Szent István király sírja fölött szentmisét a Nemzeti Emlékhelyen annak tiszteletére, hogy 2013. augusztus 14-én (szerdán) Székesfehérvárra érkezik a Szent Jobb. Az ünnepi eseményről tartott sajtótájékoztatót Spányi Antal megyéspüspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester.

 

Székesfehérváron augusztus 14-én, a Szent István-i ország-felajánlás ünnepén hosszú évszázadok után első alkalommal kerül sor főpapi misére Szent István sírja felett. A 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódóan Spányi Antal megyés püspök hívta meg a Magyar Katolikus Egyház képviselőit, hogy a Szent Jobb jelenlétében ajánlják fel hazánkat Szűz Máriának, ahogy ezt első szent királyunk tette a halála előtti napon.

A kö­zép­ko­ri Magyarország szakrális központjában, a Szűz Má­ria ki­rá­lyi pré­post­sá­gi temp­lom ma­rad­vá­nya­it őr­ző Nemzeti Emlékhelyen Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke 17.30 órától tart koncelebrált ünnepi szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival.

Spányi Antal megyéspüspök a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: „A török hódoltság óta először tartunk Szent István király sírja fölött szentmisét az egykori székesfehérvári prépostság területén, amelyre nemcsak az egyházmegye területén élőket, hanem mindenkit szeretettel várunk.” A megyéspüspök hozzátette. „ Akik részt vesznek a szertartáson, vagy bármilyen módon bekapcsolódnak az ünnepségsorozatba, azoktól azt kérem, igyekezzenek Szent István lelkületét, szellemiségét, a magyarságért, az országért való szeretetét, a tenni akarását, áldozathozatal-készségét felszítani. Azt gondolom, ha ez sikerül, jogosan mondhatjuk magunkról, hogy Mária országa, Szent István népe vagyunk. Az elmúlt ezer év azt jelenti volt múltunk és mindig volt jelenünk. Bízom benne, lesz jövőnk is.”

 

 


 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott az egyháznak, az egyházmegyének és a megyéspüspöknek az Emlékév programjainak szervezésében tanúsított partnerségéért. „E város polgárainak nagy a felelőssége ünnep- és hétköznapokon is egyaránt. A Szent Jobb hazatérése egész napos lelki feltöltődést jelent. Szent István ereklyéje nemcsak néhány órára lesz látható, hanem napközben a Bazilikában tekinthető meg. Nagy rang és elismerés Székesfehérvárnak, hogy Erdő Péter bíboros tart szentmisét az apostoli nunciussal és a Püspöki kar tagjaival Szent István sírja felett.” Székesfehérvár polgármestere mindenkit invitált az augusztus 14-én, a Nemzeti Emlékhelyen 17.30 órakor kezdődő szentmisére. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a helyszínen közel 2500 ülőhely van, amelyet már öt órától el lehet foglalni. 

A program részletes ismertetésén elhangzott, a körmenet 09.50 órakor indul a Szent Jobbal a Püspöki Palotától a Székesegyházba, ahol 10.00 órától 15.30 óráig nyilvános tiszteletadásra lesz lehetőség mindenkinek a Szent Jobb előtt. 15.30 órakor egyórás énekes, zenés áhítatot tartanak a város egyházi és világi kórusai közreműködésével. A délutáni körmenet 17.00 órakor indul a Székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig (Romkert) a Szent Jobb és Szent István fejereklyéjével. Szent István sírja felett 17.30 órakor kezdődik a szentmise.

A Székesfehérvárra érkező zarándokok a nap során a Szent István Művelődési Házban pihenhetnek meg, ahol frissítővel is várják őket. A Hiemer-ház Gótikus termében és a Városház tér 2. szám alatt az aulában augusztus 14-én, szerdán 15.00 órától 19.00 óráig védőnői szolgálat működik. 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."