Továbbra is egymás mellett a Bericap és a Sapa Fehérvár AV19
Írta: Cs. T.   
2013. szeptember 11.

Image Ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztatón jelentette be a Bericap Hungary a fehérvári kupacsapatok - köztük a Sapa Fehérvár AV19 - szponzorálását.

 
Az idén húsz éves Bericap Hungary ügyvezető igazgatója, dr. Papp Dénes elmondta, cégük kis családi vállalkozásként indult 1993-ban, mára pedig több, mint 60 országban van jelen és a világ egyik legnagyobb műanyag kupakgyártójává vált. Ezért is érzi fontosnak, hogy olyan fehérvári sportklubokat támogasson, akik a nemzetközi porondon is megmérettetik magukat.
 
"Ocskay Gábor évekkel ezelőtt felismerte, hogy ki kell lépni csapatával a nemzetközi porondra. Az EBEL-hez csatlakozva a Sapa Fehérvár AV19 már nem csak a város, de az egész ország egyik legelismertebb sportklubjává vált. Külön öröm számomra az idén indult hároméves koncepció, hiszen a fiatalok jelentik a jövőt" - nyilatkozta a cégvezető.
 

 
A Sapa Fehérvár AV19 nevében Ocskay Gábor szakosztály-igazgató köszönte meg a támogatást és elmondta, a fehérvári hoki és a Bericap kapcsolata már több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza és remélhetőleg még sokáig folytatódik is.
 
"Köszönöm a Bericap eddigi támogatását, hiszen a segítségük nélkül talán az EBEL-ben sem tudnánk most vitézkedni. Örülök, hogy támogatják a tervünket, miszerint fiatal csapatot indítunk és új alapokra helyezzük a fehérvári hokit. A telkünk már megvan, erre kell építkeznünk a következő három évben. Nagyon remélem, hogy az idei szezon végére, ha a teljes ház nem is, de egy-két szoba már készen lesz."
 
A sportkluboknak szánt támogatás összege együttesen közel 30 millió forint, mely az elért eredmények alakulásának függvényében még tovább nőhet.
 
A szerződéseket a klubok részéről Ocskay Gábor (Sapa Fehérvár AV19), Vörös Zsuzsanna (Volán Fehérvár), Dávid Kornél (Alba Fehérvár) és Balássi Imre (Fehérvár KC) látta el kézjegyével.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."