Pazar játék, szenzációs győzelem
Írta: Andics Gábor   
2008. szeptember 22.

ImageAz Alba Volán szemkápráztatóan jó játékkal, az utolsó másodpercben lőtt góllal legyőzte az EBEL címvédőjét, a Red Bull Salzburgot. Ezzel két mérkőzés után veretlen a csapatunk. - Bajnokhoz méltóan valósággal nekirontott a Volánnak a Salzburg. Szédítő volt az iram, két percet kellett várni, mire Martz révén az első kontrát be tudta mutatni a Volán.

A másik oldalon Cibulskis tesztelte először igazán Szuper képességeit, de Levi ragyogóan állta a sarat.  

Aztán a 4. percben emberelőnybe kerültünk, a legveszélyesebb helyzet Palkovics előtt adódott, aki a már becsapott kapus lábát találta el. Hamarosan mi kerültünk kétszer is egymás után létszámhátrányba, rendkívül meleg volt a pite, de Szuper védéseinek és a harcos, fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően megúsztuk kapott gól nélkül.

A harmad végére ismét rettenetesen beszorított minket a Salzburg, de a kontráink továbbra is életveszélyesek voltak. Palkovics ugrott ki, elkaszálták, újabb fór jöhetett. Sajnos hiába volunk többen, nem sikerült gólt elérni. Sőt, a harmad vége előtt Szupernek kellett óriásit védenie, majd Hegyi kiállítását kellett átvészelnünk. Pokoli izgalmak árán, de kihúztuk a szünetig. A második húsz perc is Salzburg-mezőnyfölénnyel indult, a Volán jobbára ellenakciókkal tudott jelentkezni. Nagyon nagy volt a tempó, de remekül bírtuk, keményen, okosan és őrült elszántsággal játszott a csapat. Jó volt nézni a Volán csupaszív jégkorongját.

Aztán a 26. percben a meccs addigi legnagyobb lehetősége adódott Kovács előtt, Martztól kapott zseniális átadást, de mammuton lőtte Parise-t. Egy perc múlva fordított volt a szereposztás, Kovács adta át a játékszert a kapu mögül a kanadai centernek, aki elemi erővel bombázott a hálóba! (1-0) Önkívületben játszott a Volán, a Red Bull pedig megzavarodott.

A 30. percben a kiváló teljesítményt nyújtó Martz terelte kapura a korongot, kipattant, a remek ütemben érkező Fodor pedig begyötörte. (2-0) Egészen hihetetlen fejlemények, és tovább nőhetett volna a különbség. A Volán egyszerűen szenzációsan játszott ebben a periódusban, élményszámba mentek a kreatív támadások és a határozott védőmunka. A lendületet Byström jogtalan kiállítása törte meg, ekkor Szuper őrizte az eredményt bravúrjaival. Kiegészültünk után is nyomott a Salzburg, de nem tudtak közelebb kerülni.

A befejező húsz percre mindent egy lapra tett fel a Mozart-város csapata, és igazolódni is látszottak Pagé edző számításai, amikor a 43. percben Heinrich szépíteni tudott közvetlen közelről. (2-1) Szinte kibírhatatlan volt az izgalom, a vérszemet kapó Vörös Bikák félelmetesen rohamozták Szuper kapuját. Egyedül a Palkovics-Ocskay páros kiugrásainak ideje alatt enyhült a rettentő nyomás, de nem tudták góllal zárni akcióikat. 

A másik harmadban Szuper Levente kapuvastól kapuvasig repült, mindent megfogott, ami fogható - és még azt is, ami nem. Foggal-körömmel harcolt minden sorunk, minden játékosunk, hogy őrizzük az előnyt, és - ha lehet - növeljük. Vaszjunyin kezében volt a 3-1, de Parise kapus hihetetlen védést mutatott be. Aztán az 54. percben Jobb és Szuper nem értették meg egymást a kapunk mögött, Koch ellopta a korongot, Trattnig pedig kiegyenlített. (2-2) Nem várt fordulat volt ez, de még semmi sem volt veszve.

Igaz, a Volánból rengeteget kivett az első harmad sok kiállítása és a három soros játék, így inkább a hosszabbítás kiharcolása tűnt reális célnak. Igaz, McDunough kiállítása az 56. percben még felkínált egy esélyt, de felállni sem igazán tudtunk. Már úgy tűnt, hogy a thrillerbe illő izgalmakat felvonultató meccsen ráadás lesz, amikor az utolsó előtti másodpercekben Palkovics és Kovács betört a Salzburg harmadába, Palkó bekanyarodott a kapu elé, és csodás mozdulattal a léc alá emelt! (3-2)

Hihetetlen fordulat, az utolsó pillanatban bevitte a győztes találatot a Volán ezen a magas színvonalú találkozón. Boldogan emelkedtek magasba a kezek, hiszen a Volán szenzációs diadalával két mérkőzés után pontveszteség nélkül áll az EBEL-ben, ami alighanem a legszebb álmainkban szerepelt csak. Zúgott a "Szép volt, fiúk", a közönség hosszasan ünnepelte a remek estét szerző jégkorongozókat. Mit is mondhatnánk, csak így tovább!

Mestermérleg, Ted Sator: Kiváló mérkőzés volt, ennyire jól még soha nem láttma játszani az Alba Volánt. Remélem, szurkolóink is élvezték ezt a szórakoztató találkozót. Remek szezonkezdés ez, kétszer is három gólt szereztünk, és ez mindkétszer a győzelmet jelentette. Persze még 52 fellépés vár ránk, hosszú még az út.

Alba Volán - Red Bull Salzburg 3-2 (0-0, 2-0, 1-2)

Székesfehérvár, 2600 néző, vezette: Cervenak, Erd, Hütter.

Alba Volán: Szuper - Horváth, Hegyi, Bonni, Forsyth, Tokaji, Byström, Ondrejcik, Jobb; Nagy, Martz, Benk, Fodor, Ocskay, Sofron, Kovács, Palkovics, Vaszjunyin, Fekete, Vezetőedző: Ted Sator. Red Bull

Salzburg: Parise - Sweatt, Harand, Lindgren, Cibulskis, Reisinger, Rebek, Scalzo, Koch, Yellow Horn, Latusa, Pewal, Trattnig, McDonough, Kóger, Kalt, Pinter, Mairitsch, Ecker, Heinrich, Ulmer. Vezetőedző: Pierre Pagé.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."