Zenei Világnap Székesfehérváron, hatszáznál is több fellépővel
Írta: Havasi Timea   
2013. szeptember 26.

Image Október 1-je a Zene Világnapja. Székesfehérváron hagyománnyá vált, hogy nagyszabású hangversenyt szerveznek a jeles alkalom tiszteletére a város felnőtt, valamint ifjúsági- és gyermekkórusainak, valamint hangszeres muzsikusainak közreműködésével. Ezúttal új helyszínen, a Videoton Oktatási Központban, hatszáznál is több fellépő közreműködésével tartják az ünnepi eseményt, melynek keretében ismét átadják Székesfehérvár zenei díjait.

 



„Örvendjen az egész világ október 1-jén! Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész javaslatára, az Unesco Nemzetközi Tanácsának döntése nyomán 1975 óta ünnepeljük a Zene Világnapját ezen a napon. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a világ számos pontján szólaljon meg a zene, és szervezzenek zenei eseményeket minél több helyen. Így van Magyarországon és Székesfehérváron is!”
 – hangsúlyozta a programokat ismertető sajtótájékoztatón Brájer Évaalpolgármester.

 

Tájékoztatása szerint a Vodafone Sportcentrum felújítása miatt idén a Videoton Oktatási Központban tartják a Zenei Világnap városi programját jövő kedden 18.00 órai kezdettel. Elmondta: gyönyörű, gazdag összeállítással várja a közönséget a város zenei életének színe-java. A hagyományokhoz hűen Székesfehérvár polgármestere átnyújtja a Fricsay Richárd Zenei Díjat, melyet olyan együttesek, előadóművészek, karnagyok, zenetanárok kaphatnak, akik kimagaslóan sokat tettek Székesfehérvár zenei életéért. Fricsay Richárd alezredes, zeneügyi igazgató az 1800-as évek végén érkezett Székesfehérvárra, és szervezte újjá a katonazenekart, amely az alapját képezte a későbbi Alba Regia Szimfonikus Zenekar létrejöttének. Ugyancsak a világnapon kerül sor az Év Kórusa díj, valamint dicsérő oklevelek átadására. Brájer Évahozzátette: a világnapon kívül jubileumi hangversenyekre is készül a város novemberben és decemberben, hiszen idén 100 éves az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, és ugyancsak 100 éves fennállását ünnepli a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola.

 


 

 

„Fesztiválhangulatot idéző, nagyszabású ünnepi hangversenyre készülünk, hogy örömet szerezzünk a fellépőknek és a közönségnek, azaz összesen mintegy 1200 főnek. Népszerű dallamokat és improvizatív, a közönséget is bevonó elemeket egyaránt játszunk, hiszen óriási élményt nyújt a találkozás és a közös muzsikálás. Székesfehérvár összes felnőtt, ifjúsági- és gyermekkórusa szerepel, idén a fellépők száma meghaladja a 600 főt” – nyilatkozta Kneifel Imre, az Alba Regia Vegyeskar karnagya. Sokféle zenével, például szimfonikus jellegű, Szent Istvánnal kapcsolatos művekkel, népdal-feldolgozásokkal, magyar és külföldi népdalokkal egyaránt találkozhat a közönség. Megemlékeznek a 200 évvel ezelőtt született Verdiről, illetve Bárdos Lajos zeneszerzőről, karnagyról és zenetudósról, aki október 1-jén született.

Az ünnepi hangverseny sikeres lebonyolításának hátterét a Vörösmarty Színház biztosítja. „A Zenei Világnap székesfehérvári programja országos szinten is kiemelkedő rendezvénynek számít. Minden eddiginél több, körülbelül 650 fő működik közre az eseményen.” – hangsúlyozta Varga Andrea, a teátrum zenekari titkára.  Elmondta: szervezés szempontjából a Videoton Oktatási Központban számos kihívással kell megküzdeniük, de bíznak a rendezvény sikerében. 

A sajtótájékoztató résztvevői szeretettel invitálták Székesfehérvár közönségét a Zenei Világnap programjára!

 

Hangverseny a Zene Világnapján 2013. október 1. 18.00
Székesfehérvár Videoton Oktatási Központ
 
Részletes program:
 
- A Szent István Emlékév Fanfárja
- Orlando di Lasso: A visszhang – madrigál két kórusra, vezényel: Kneifel Imre
-  Bárdos Lajos: Szegény Bodri, vezényel: Auth Ágnes
- Bárdos Lajos: Tábortűznél, vezényel: Feke Mariann
- Szent István ének, Bakonyi népdalok és dudanóták, vezényel: Kneifel Imre
- Albán és svéd népdalok, vezényel: Kneifel Imre
-  Ludwig van Beethoven: István király nyitány, vezényel: Drahos Béla
-  Giuseppe Verdi: Rabszolgakórus a Nabucco című Operából, vezényel: Drahos Béla
 
- Giuseppe Verdi: Cigánykórus a Trubadúr című Operából, vezényel: Drahos Béla
 
Közreműködők:
 
Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény énekkarai:
Legkisebbek kórusa karnagy: Polgár Zoltánné
Kicsinyek kórusa karnagy: Kapásné Lévai Edit 
Pausa Kamarakórus karnagy: Borbás Károly
Rokolya Énekegyüttes népi énektanár, művészeti vezető: Berki Lilla
Kodály Zoltán Leánykar karnagy: Feke Mariann
Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara karnagy: Kneifel Imre
Bárdos Lajos Gyermekkar karnagy: Kneifel Imre
Kodály Iskola néptáncosai felkészítő: Molnár Gábor
Vasvári Pál Általános Iskola kórusa karnagy: Komáromi Attiláné
Zentai Úti Általános Iskola kórusa karnagy: Kukucska Márta
Teleki Blanka Gimnázium Egynemű Kara, Fiú Kara és Vegyes Kara karnagy: Auth Ágnes
Kossuth Lajos Általános Iskola karnagy: Strasszerné Farkas Márta
 
Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Népzene Tanszaka (Varró János, Berki Lilla)
Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Vegyeskara karnagy: Mihály György
Alba Regia Vegyeskar karnagy: Kneifel Imre
Primavera Vegyeskar karnagy: Horányi Ottília
Ars Musica Vegyeskar karnagy: Szabó Adrienn
Vox Mirabilis Kamarakórus karnagy: Zemlényi Katica
Bástya Kamarakórus karnagy: Wagnerné Ughy Tünde
Bakony Népzenei Együttes vezető: Kneifel György
Tilinkó Együttes (Kneifel Imre, Kneifel György, Juhász Balázs, Polgár Zoltán)
Cserta Gábor , Cserta Balázs, Lendvai Tibor, Várai Áron, Kremniczky Géza
Alba Regia Szimfonikus Zenekar karmester: Drahos Béla

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."