Tisztújító ülést tartott a Székesfehérvári Diáktanács
Írta: Havasi Timea   
2013. október 24.

Image Tisztújító ülését tartotta a Székesfehérvári Diáktanács a Városháza Dísztermében. Átalakult a szervezet vezetése, az eddigi hét fős helyett három fős elnökséget - egy elnököt, és két alelnököt - választottak a tagok. Az elnök Rácz Zoltán lett, az alelnöki posztokat Varga-Márfy Milán és Szerémi Bátor Zsombor töltik be. Az ülésen dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok köszöntötte a diákokat.

 

A Székesfehérvári Diáktanács 2011 októberében alakult meg. A város önkormányzata arra kérte az általános és középiskolákat, hogy delegáljanak egy-egy tagot a testületbe, így összesen 45 fő képviseli a város valamennyi oktatási intézményét. Székesfehérvár vezetése fontosnak tartja, hogy a Diáktanács által kikérje a városban tanuló mintegy húszezer diák véleményét és javaslatát a fiatalokat érintő fontos döntések meghozatalához.

 


 

A mai tisztújító ülésen elsőként Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok köszöntötte a fiatalokat. Elmondta: reményei szerint jó tanévet fognak zárni a Diáktanács szervezeti átalakításának köszönhetően. Az eddigi héttagú elnökséget háromtagú elnökség – egy elnök és két alelnök – váltja fel, a bizottságok helyett pedig munkacsoportok alakulnak majd, melyek programokhoz, rendezvényekhez kapcsolódóan végzik feladataikat. Mészáros Attila úgy véli, hogy gördülékenyebb, hatékonyabb és eredményesebb lesz a Diáktanács munkája.

Az ülésen Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András mondott beszédet, baráti, fiatalos közösségnek nevezte a Diáktanácsot, amely képes és kész annak bebizonyítására, hogy trendi dolog közösségi ügyekkel foglalkozni, és beleszólni a város fiatalokat érintő ügyeibe. A polgármester hangsúlyozta: van hova fejlődni a Diáktanács munkájában, lehet és érdemes is megfogalmazni a véleményeket, a javaslatokat és a kritikákat. Mint mondta: „Arra szeretnénk „szövetkezni” Veletek, hogy mondjátok el nekünk, városvezetőknek, hogy Ti milyennek látjátok Székesfehérvárt, mi kell ahhoz, hogy jól érezzétek itt magatokat, vagy adott esetben visszajöjjetek ide, és itt alapítsatok családot. Azokra a problémákra tudunk megoldást találni, melyeket ismerünk. A polgármester és az alpolgármesterek ajtaja nyitva áll előttetek!” 

 


 

A mai ülésen átalakult a Székesfehérvári Diáktanács vezetése. A korábban hét fős helyett három fős elnökség - egy elnök és két alelnök - irányítja a testületet. A Szavazatszámláló Bizottság megalakulása után a tagok meghallgatták a két elnökjelöltet, Rácz Zoltánt, a Tatay Sándor Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanulóját és Varga-Márfy Milánt, a Lánczos Kornél Gimnázium tanulóját, majd titkos voksoláson, szavazólapok segítségével döntöttek: a Diáktanács elnöke Rácz Zoltán lett, 36 jelenlévő tag közül 20-an voksoltak rá. Ezt követően döntöttek az alelnökök személyéről is. Ügyvezető elnökké választották az elnökjelöltként is indult Varga-Márfy Milánt, a kommunikációért és rendezvényszervezésért felelős alelnöki posztot pedig Szerémi Bátor Zsombor, a Kodolányi János Középiskola tanulója tölti be a jövőben.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."