Falba ütközött az Enthroners
Írta: Legoza István   
2013. november 12.
Egyedüli vidéki csapatként került az elődöntőbe a Fehérvár Enthroners junior csapata az idei Amerikai Football junior bajnokságában. Hatalmas fegyvertény ez ennek a kis létszámú és kis költségvetésű csapatnak, akik az utolsó héten még Sárszentmihályra is kijártak, mivel csak ott találtak kivilágított pályát az esti gyakorláshoz.
 
Óriási lelkesedéssel és elszántsággal készültek az ifjú Koronázók az Újpest Bulldogs veretlen csapata ellen, azonban most ez sem volt elég.
 
Hiába nyújtották eddigi legjobb formájukat, hiába küzdöttek az utolsó pillanatig, hiába harcoltak azokért a csapattársakért, akik jövőre már nem játszhatnak a junior meccseken, sajnos a bírók túl sokszor nézték el a helyi csapat szabálytalan és sportszerűtlen játékát.
 
A mi fiaink nem ezt a footballt gyakorolták, őket akkor sem lehet szabálytalan játékra sarkallni, ha látható, hogy csak az vezet eredményre. Nem is baj ez, hiszen így, bár szomorúan, de emelt fővel térhettek haza a srácok, azzal a tudattal, hogy ők mindent megtettek a győzelemért.
 
A csapat vezetősége jelenleg tárgyalja, hogy videóelemzés után, panasszal él a Magyar Amerikai Football Szövetségnél a szakszerűtlen,sportszerűtlen bíráskodás miatt.
 
Újpest Bulldogs – Fehérvár Enthroners végeredmény: 34-12
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."