Prohászka Ottokár püspökre emlékezve
Írta: Temesvári Márta   
2008. szeptember 24.

Image„Kettős évfordulót ünnepelünk október 2. és október 10-e között.” – újságolta Bodai József esperes, püspöki tanácsos, a Vasútvidéki Prohászka – Jó Pásztor plébánia plébánosa – „Október 2 és 10-e között szentségimádással készülünk Prohászka Ottokár születésének 150., templomunk újraszentelésének pedig 50. évfordulójára, s a szokásokhoz híven e rendezvénysorozathoz számos kulturális program is kapcsolódik.”

Bodai Józseftől megtudtuk, hogy a megemlékezés napjait Spányi Antal megyéspüspök atya nyitja meg Maroshegyen, a Szent Kristóf templomban a város közös Eucharisztia Napján, a 18 órai szentmisét követően.

A többi alkalom a Prohászka emléktemplomban, illetve annak kápolnájában lesz 17 30-tól. Előtte 17 órától rózsafűzért, utána 18 órakor pedig szentmisét tartanak.

Október 5 – 19-ig fénykép kiállításon mutatják be templomuk látható és rejtett értékeit.

Érdemes szem előtt tartani, hogy Proshászka Ottokár püspök sírja - immár 3. éve – március végétől november 2-ig, szombati napokon egész nap látogatható, de lehetőség van más időpontban is megtekinteni az emlékhelyet. Az erre vonatkozó igényeket előre kell jelezni a 06 -22 316 – 254-es telefonszámon.

Október 18.-án, a 18 órás szentmise után a helyi Karitász csoport szervezésében Jótékonysági Est keretében rendezett kulturális programmal zárul az ünnepkör, amelynek szintén a már említett templom ad otthont.

A Prohászka Ottokár püspök születési évfordulóján megrendezendő konferencia részletes programja:

14 h 00 - 17 h 15 Tudományos konferencia, Szent István Művelődési Ház

Előadások:

14 h 00 - Frenyó Zoltán: Prohászka és a keresztény nemzeti újjászületés

14 h 25 - Orvos Levente: A közéleti kereszténység eszmetartalma Prohászka Ottokárnál szünet

15 h 00 - Szabó Ferenc SJ.: Prohászka és a Biblia 15 h 25 - Szénási Zoltán: Prohászka művészetfilozófiája

15 h 50 - Klestenitz Tibor: Prohászka Ottokár sajtószervező tevékenysége szünet Kötetbemutatók

16 h 30 - Beőthy Zs. Cecília S.M.: A szentlélek hárfája

16 h 45 - W. Balassa Zsuzsa: Prohászka, a költő

17 h 00 - Mózessy Gergely: Lelkipásztori jelentések 1924-1926 18 h 00

Emlékmise, Székesfehérvár–Vasútvidék