A Polgári Frakció kikéri az emberek véleményét a Nemzeti Emlékhely kapcsán!
Írta: Temesvári Márta   
2008. szeptember 24.

ImageHa már más nem kérdezi meg a székesfehérváriak véleményét a Nemzeti Emlékhelyen hamarosan „felbukkanó”, 40 méter magas „torony” kapcsán – hát, a Polgári Frakció megteszi azt! Szombaton mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy kifejtse véleményét az „építészeti jel”-ről. – erről tartott sajtótájékoztatót Brájer Éva és Vargha Tamás városi alelnök a Püspöki Palotánál.

A tájékoztatón Brájer Éva elmondta: szombaton a Püspökség előtti főtéren a Fidesz székesfehérvári szervezete egy faházban lesz jelen, ahol az önkormányzati képviselőik órás-kétórás beosztással ügyeletet tartanak. Ennek oka pedig: ahogy az előző évben az éppen aktuális, fontos közgyűlési témában kérdőívvel keresték meg a székesfehérváriakat – tavaly a piac kérdésköre volt a középpontban – ezt az idén is szeretnénk megtenni. Tekintettel arra, hogy a kultúra számukra nagyon kiemelt és fontos, a Polgári Frakció arra gondolt, hogy érdemes lenne a Nemzeti Emlékhellyel kapcsolatban, annak egyik részelemét a helybeliek elé tárni és megtudni, mi arról a véleményük?

Vargha István hozzátette: a Nemzeti Emlékhelyen egy alprojekt keretében több beruházás is megvalósul a jövőben. Ennek egyik alrésze az úgynevezett „építészeti jel”, ami egy szelete lenne a valamikori Bazilikának. A Polgári Frakció azt szeretné megtudni az emberektől - ha már azt Viniczai Tibor alpolgármester elfelejtette megkérdezni tőlük – hogy mit gondolnak erről a közel 40 méter magas építményről?

Image
Fotó. Csanády László

„Ez a kérdés nem jelent sem szakmai véleményt, sem szakmai állásfoglalást.” – hangsúlyozta ki Brájer Éva – „De mindannyian tudjuk, hogy sajnos volt itt egy olyan tető, ami valamikor lebontásra került – és több száz millió forint pedig kidobásra – így úgy véljük, bölcs dolog volna ezt elkerülni. Úgy ítéljük meg, hogy egy ilyen kérdésnek a megvitatása mindenki számára csak segítség volna. Nyilván nem célunk, hogy ezt a projekt ne valósuljon meg, csupán az ésszerűséget nézzük, s a jövőbeli esetleges pénzkidobás elkerülését.”

 

Kapcsolódó cikkeink:

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1039&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1028&Itemid=1

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1012&Itemid=32

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1008&Itemid=32

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=363&Itemid=44

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=236&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=200&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=650&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1100&Itemid=32

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."