VÉGET ÉRT A CSILLAGKAPU MODELL- PROGRAM
Írta: Simon Rita   
2014. január 29.

Image Véget ért a „Csillagkapu” modell-program az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés fejlesztése érdekében Fejér megyében című program a térségben. A TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0025 számú projekt az Echo Innovációs Műhely, a Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, valamint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésében valósult meg 2012. augusztus 1. és 2014. január 31. között a megyében.

 
Az állami és a civil szektor összefogásával zajlott a „Csillagkapu” modell-program az elmúlt másfél évben Fejér megyében. A projekt célja az állampolgárok áldozattá válásának megelőzését és a már bűncselekmény áldozatává vált személyek sérelmeinek kezelését célzó ellátórendszer hatékonyabbá tétele Fejér megyében.
 
A program nemcsak az áldozatokra, hanem környezetükre és a velük kapcsolatba kerülő szakmai szervezetekre is reflektált, elterjesztette a településeken felmerülő konfliktusok erőszakmentes megoldási módszereit, amelyek által nőtt a biztonságérzet.
 
A projekt négy szakmai modul mentén valósult meg. Az áldozatsegítés modul részeként rendszeresen tapasztalatot cseréltek a szakemberek szemináriumok, konferenciák révén; pszichológus és szociális munkás végzett egyéni és csoportos kezeléseket, terápiákat; áldozatsegítő szakember önkéntes segítőket készített fel; önismereti tréningeket szerveztek, valamint bűncselekmények áldozatainak önvédelmi tanfolyamot és reintegrációs foglalkozásokat tartottak.
 
A kompetenciafejlesztő modulban esetmegbeszélések zajlottak, kommunikációs tréningen vettek részt az áldozatokkal közvetlen kapcsolatba kerülő rendőrök; bírákat, ügyészeket, rendőröket készítettek fel az áldozatokkal való empatikus bánásmód alkalmazására; ifjúsági és családi mediációs készségfejlesztő tréninget szerveztek a Csillagkapu program révén.
 
A települési mediációs modul részeként Ercsin, Pátkán, Sárkeresztúron, Székesfehérváron a Mura-Hübner utcákban, valamint Enyingen indítottak mediációs érzékenyítő tréninget, foglalkozásokat, lakossági érzékenyítő fórumokat.
 
A bűnmegelőzési modulban helyzetgyakorlatokat mutattak be a rendőrök 20 iskolai osztályban; fejlesztették a SZEM mozgalmat a településeken; bűnmegelőzési eszközöket biztosítottak a különösen veszélyeztetett csoportoknak; rendhagyó osztályfőnöki órákat tartottak, valamint nyugdíjas klubokban szervezetek tájékoztató fórumokat.
 
A másfél évig tartó Csillagkapu modell- program során több mint 200 szakember felkészítése zajlott, 1.100 fő vette igénybe a szolgáltatásokat, és összesen 1.600 fő jelent meg a rendezvényeken.
 
A modell-program tapasztalatai példaértékűek, amelyeket a későbbiekben nemcsak a projektben résztvevő civil és állami szektor hasznosíthat, hanem mindazoknak példaértékű lehet, akik az áldozatsegítés terén szeretnének eredményesen tevékenykedni.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."