Sokan élnek az Erzsébet-program pályázati lehetőségeivel
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal   
2014. február 07.

Image A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2014-ben az Erzsébet-program keretében 62 pályázatot hirdetett meg: nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékossággal élők, valamint gyerekek részére. A Programra ebben az évben 3,5 milliárd forintot biztosít az Alapítvány.

 
Az első évhez képest az immár harmadik évébe lépett Program pályázatainak száma megkétszereződött. Gyerekek részére 58 féle Erzsébet-tábort, köztük több mint 20 új tábort hirdettek – újdonság a népi mesterségek tábora, az író-olvasó tábor, vagy a hatféle speciális sport- és a kétféle művészeti tábor – és ugyancsak újdonság a Napközi Erzsébet-tábor, amelyet hat leghátrányosabb kistérségben szerveznek.
 
Az Erzsébet-program 2014. évi pályázataira a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen gyorsabban és többen jelentkeznek. Az Alapítvány számára nagy örömet jelent, hogy az idei évben még több nagycsaládosnak, nyugdíjasnak és fogyatékossággal élőnek tud üdülési, pihenési lehetőséget biztosítani a Program keretében.
 
Nagy Anna az Erzsébet-program szóvivője a Fejér megyei sajtótájékoztatón kiemelte: a Program rendkívüli sikerességét mutatja az is, hogy alig több mint egy hónappal a pályázati lehetőségek megnyitását követően az összes szociális üdülési pályázat, a jelentkezési határidő lejárta előtt betelt.
 
dr. Galambos Dénes, Fejér megyei kormánymegbízott tájékoztatott arról, hogy ez elmúlt évben Fejér megyéből mintegy 2800 fő vett részt a Program szociális üdülésein, illetve mintegy 2000 gyerek táborozott vagy kirándult az Erzsébet-programmal.
 

 
A 100 fős tehetséggondozó Erzsébet Talentum Programnak pedig minden tizedik résztvevő tanulója Fejér megyei, ami nagy büszkeségre ad okot. Borza Teréz alkotóművész, az Erzsébet-program Tanácsadó Testületének tagja lényegesnek tartja, hogy egy ilyen kezdeményezésben a tehetségek felkarolására is legyen lehetőség. Az Erzsébet Talentum Programban a szakmai vezetők segítségével egész évben figyelemmel kísérik a gyerekek fejlődését.
 
A szociális üdülési pályázatok mellett az Erzsébet-tábor kiírásai is rendkívül népszerűek, nyitva állnak még többek között a sportolni vágyó diákok számára meghirdetett táborok, a hatféle speciális sporttábor, a művészetek kedvelőit zenei és népi mesterségek tábora várja, de van még hely többek között a PontyVelem horgásztáborban, és a Napközi Erzsébet- táborban is. Az Erzsébet-programban az elmúlt két évben mintegy negyedmillió ember, köztük 100 ezer gyerek kapott üdülési lehetőséget.
 
Az Erzsébet-program megvalósítását az Erzsébet- utalvány forgalmazásának pénzügyi eredménye biztosítja, központi költségvetési források bevonása nélkül. Az Erzsébet-táborokra a keret kimerüléséig, de legkésőbb március 20-ig lehet jelentkezni a www.erzsebetprogram.hu honlapon.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."