Talicska a tóban
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. február 17.

Image Székesfehérvár egyik sportegyesületétől loptak a fiatalok.

 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat három fiatallal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 2013 októberében Székesfehérvár, Köfém lakótelepen lévő sportklubba törtek be ismeretlenek és onnan italokat, sportszereket tulajdonítottak el, amit egy szintén onnan lopott talicskával toltak el.
 

 
A nyomozás során az adatgyűjtések elvezettek a három 16 éves gyanúsítottig, akikhez egy időben kopogtattak a nyomozók a múlt héten. A párhuzamosan végrehajtott házkutatások során a betörésből származó dolgokat foglaltak le a rendőrök.
 

 
A három fiatal férfi részletes beismerő vallomást tett a gyanúsított kihallgatásuk alkalmával. A büntetőeljárás során a Palotavárosi tavakból előkerült az eltulajdonított talicska is, amit a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai húzták ki a tóból.
 

 
A rendőrök a szállítóeszközt lefoglalták, hogy a későbbiekben a tulajdonosnak visszaadhassák.