Vasárnap tartják az Uniós Fejlesztések Nyílt Napját |
Írta: Fehérvári Hírek | |||||
2014. március 07. | |||||
Harmadik alkalommal rendezik meg vasárnap az „Uniós Fejlesztések Nyílt Napja” című programot, melyet 2013-ban indítottak útjára. Székesfehérváron idegenvezetők közreműködésével ismerkedhetnek az érdeklődők a Hiemer-házzal és a felújított Fő utcával.
A nyílt nap egy országos kezdeményezés, melynek keretében az Európai Unió támogatásával megvalósult több ezer fejlesztés közül a legizgalmasabbakat mutatják be a nagyközönségnek. Márciusban minden hétvégén ötvennél is több helyszínen várják az érdeklődőket.
A kezdeményezéshez Székesfehérvár is csatlakozott.
2014. március 9-én, vasárnap négy alkalommal ingyenesen, idegenvezetéssel tekinthetik meg a vendégek a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb III. ütemét, illetve a felújított és tavaly átadott Fő utcát.
A programot 10.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg a Juhász Gyula köz és a Fő utca sarkán, ahonnan további vezetések indulnak 12.00, 14.00, illetve 16.00 órakor. Kedvezőtlen időjárás esetén a megnyitót a Hiemer-házban tartják.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |