KÉTSZÁZAN VETTEK RÉSZT AZ OPTIVITA ULTRAFUTÓ KUPA ELSŐ ÁLLOMÁSÁN |
Írta: Bácskai Gergely | |||||
2014. március 10. | |||||
Az Iron Team SE szombaton rendezte meg a hagyományos, hat versenyből álló OptiVita Ultrafutó Kupáját. A futó programon a közel kétszáz induló a 2, 4, 6, illetve a 12 órás futamban vehetett részt. Utóbbi versenyszámra hatvanan neveztek. Az OptiVita Ultrafutó Kupát a tavalyi évhez hasonlóan, idén is A Szabad Művelődés Házánál rendezték meg. A következő verseny április 26-27-e között lesz Sárváron. Az OptiVita Ultrafutó Kupa idei első fordulóját rendezte meg szombaton az Iron Team SE A Szabad Művelődés Házánál. A megmérettetés célja, hogy egész éven át tartó versenyzési lehetőséget nyújtsanak az ultrafutóknak, továbbá, hogy minél több emberrel megkedveltessék ezt a sportágat. A hat önálló versenyből álló sorozat első, székesfehérvári állomására közel kétszáz futó nevezett. Az indulók a 2, 4, 6 és a 12 órás futamban vehettek részt. A szép számú résztvevők közül hatvanan vállalkoztak a leghosszabb, vagyis a 12 órás táv teljesítésére. A versenyeken megszerzett eredmények összeadódnak, mivel a résztvevők a teljesített kilométerek után pontokat kapnak (OptiVita pontok). A pontgyűjtés végén mindkét nem első három helyezettjét pénzdíjjal és az OptiVita Kupa támogatóinak ajándékaival jutalmazzák a szervezők. A következő versenyt április 26-27-e között rendezik meg Sárváron.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |