A Jobbik Közgyűlés-értékelése
Írta: Temesvári Márta   
2008. szeptember 30.

ImageSajtótájékoztatón értékelte Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának legutóbbi közgyűlésén történteket Gál Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom székesfehérvári alapszervezetének elnöke, aki először is örömét fejezte ki az újonnan létrehozott Gazdasági Bizottság kapcsán, majd kiemelte annak fontosságát, hogy a közgyűlésen elfogadott új szervezeti rend szerint a jövőben már kisebb értékű közbeszerzések, pályázatok, illetve vagyonértékesítések esetén is végső soron a Közgyűlésé lehet a döntő szó.

A távhő árának emelése kapcsán a Jobbik székesfehérvári elnöke elmondta, hogy különösen nehéz helyzetben volt a közgyűlés, de ez kizárólag a szocialista – szabad demokrata városvezetés korábbi, egyértelműen hibás „PR-politikájának" és a kormány kiszámíthatatlan döntéseinek köszönhető.

Egyfelől ugyanis be kell látni azt is, hogy a városi tulajdonú közszolgáltató cégek vesztesége sem növelhető, hiszen ezáltal a város a saját vagyonát éli fel, másfelől azonban a lakosság terheit sem lehet a végtelenségig növelni. Ezen körülmények fényében úgy gondolja, hogy bölcs döntést hozott a közgyűlés akkor, amikor a két lehetséges javaslat közül a lakosságra kisebb terhet rovó költségnövelési javaslatot fogadta el.

Ebben a körben említette meg Gál Péter a polgári frakció indítványára szinte teljes egyetértéssel megszavazott felterjesztési javaslatot, amelyben az önkormányzat – élve a törvény által számára biztosított lehetőséggel – azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a távhő áfáját a jelenlegi 20-ról 5%-ra csökkentse.

Image
Fotó: Temesvári Márta

 A börgöndi repülőtér helyzetére kitérve a legerősebb parlamenten kívüli párt politikusa reményét fejezte ki, hogy a mostani közgyűlési döntéssel talán végre megfelelő, a város vagyoni érdekeit is védő passzusok is a megállapodásba kerülnek. Nagyon fontos, hogy el kell érni azt, hogy a város a mintegy 450 millió forintnyi közműkiépítési hozzájárulást csak akkor fizesse ki, amikor már bizonyossá válik a repülőtér végleges területe, és az, hogy az eredetileg repülőtér céljára tervezett terület egy részéből kialakítandó ipari park ügyében a város és a befektető haladéktalanul kezdeményezzen tárgyalásokat.

Meglepő, egyben felettébb érdekes és fontos kérdéseket vet fel az, hogy kiderült, panel társasházak saját hatáskörben eljárva, a közgyűlés kihagyásával mintegy 1/3-dal kevesebb összegért tudták kivitelezni energiatakarékos felújításukat, mintha ezt az önkormányzat által kiírt közbeszerzés alapján tették volna. Warvasovszky Tihamér polgármester korábbi tájékoztatása szerint eddig több mint 17 milliárd forintnyi panelfelújítás történt a városban, amelynek a harmadát önkormányzati forrásból finanszírozták, másik harmada pedig a lakókat terheli, illetve terhelte.

Ilyen hatalmas pénzösszegek mellett Gál Péter szerint mégis érdemes volna felmelegíteni azt, a közgyűlési többség által korábban elutasított javaslatot, hogy meg kell vizsgálni a panelfelújítás körülményeit, az eddigi kiírások, az ott szereplő összegek reális voltát. Ezért kijelentette, hogy javasolni fogja az újonnan felállított gazdasági bizottságnak a kérdés mielőbbi napirendre vételét.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."