Maradjon meg a Rózsaliget! - a Polgári Frakció felmérésének eredménye
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 01.

ImageA Rózsaliget megmaradására szavazott a Polgári Frakció kérdőíves felmérésén részt vett emberek több, mint háromnegyede, akik inkább sétálnának „szabadon” a gyönyörű parkban, mint „vendégként” egy körülkerített „makettvárosban”. Ugyanígy elsöprő többség szeretné, ha megvalósulna a Bazilikatörténeti Múzeum megépítése, s méltó „lefedést” kapnának a Romkert történelmi emlékei.

Erről tartott sajtótájékoztatót a Rózsaligetben Brájer Éva és Vargha Tamás városi alelnök, akik a múlt héten már bejelentették a sajtón keresztül a székesfehérváriaknak, hogy a szombati rendezvényen a Székesfehérvári Püspökség előtti „Fidesz-faháznál” várják őket, hogy mondják el véleményüket a Nemzeti Emlékhelyre tervezett építkezésről, valamint a Rózsaliget helyén majdan megvalósuló „városmakett” kapcsán.

E lehetőséggel több százan éltek is.

A kérdőíven a következő szerepelt:

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a közkedvelt Rózsaliget helyét a fenti városmakett foglalja el?

A Romkert területén felépítenék a királyi Bazilika életnagyságú részletét, amely Szent István sírja felett helyezkedne el. A köveket részben üveggel fednék le, amely alatt a múzeum a maga teljes pompájában mutatná be a hajdan volt épület megmaradt köveit és struktúráját. Az egykor támpillérekhez királyok szobrait állítanák fel.

a., igen

b., nem

2. Mi a véleménye a Romkertet érintő projektről?

a., Tetszik az ötlet.

b., Elégségesnek gondolom a megmaradt romok megóvását, nem tartom fontosnak, hogy az elpusztult Bazilikát részben újjáépítsék.

c., Számomra lényegtelen, hogy pusztán megóvják a maradványokat vagy kiegészítik egy nagy volumenű projekttel. Csak az a fontos, hogy végre rendeződjön a hányattatott sorsú Nemzeti Emlékhely ügye.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Az első kérdésre, azaz, hogy támogatják-e a Rózsaliget helyére tervezett „makettvárosi elképzelést”, a válaszadók több, mint háromnegyede „nem”-mel felelt.

A második kérdés kapcsán több „alpontból” is lehetett választani, mivel a Nemzeti Emlékhely projektje több alprojektet is tartalmaz. Ennek eredménye: szinte mindenki egyetértet abban, hogy meg kell építeni a Bazilikatörténeti Múzeumot, s a romterület lefedését meg kell valósítani, hogy a romok újra kiáshatók, megmutathatók, s fedett helyen látogathatók legyenek. Az újjáépítéssel kapcsolatban pedig megoszlottak a vélemények: fele-fele arányban válaszolták azt az emberek, hogy szeretnék-e látni az „építészeti jel”-ként elhíresült, 40 méter magas „tornyot” ehelyütt vagy sem.

Ahogy most is bebizonyosodott: érdemes, és ki is kell kérni a székesfehérváriak, s minden felelős magyar állampolgár véleményét a „köz”-t érintő kérdésekről! – Szerencsére vannak, akik ezt szem előtt tartják, s kíváncsiak arra, miről mit gondolnak az emberek, hogy aztán annak megfelelően tegyék meg a következő lépéseket…

Kapcsolódó híreink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1318&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1311&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1309&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1287&Itemid=33

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."