Kiss Dorottya pályázata profi volt, s új elemeket is tartalmazott
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 01.

ImageBrájer Éva, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke ma mutatta be „hivatalosan” Kiss Dorottyát, A Szabadművelődés Háza új igazgatóját, akit a Kulturális Bizottság egyhangú javaslata alapján Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése legutóbbi ülésén 19 szavazattal megválasztott e posztra. Dr. Cser-Palkovics András frakcióvezető néhány nappal ezelőtt már kifejtette: az, hogy a kormányzó oldalról is rá voksoltak, egyértelműen jelzi, hogy ő a legalkalmasabb a Ház irányítására.

Brájer Éva kérésünkre elmondta: Kiss Dorottya pályázata szakmai szempontból rendkívül profi volt, új elemeket is tartalmazott, s külön pozitívumként hatott a „bírákra”, hogy minden olyan tartalomhoz, amelyeket felvázolt, nem a Város költségvetéséből várta a plusz támogatásokat, hanem pályázatokból kívánta azokat finanszírozni. Ehhez pedig hozzájárul az is, hogy Kiss Dorottya gyakorlott pályázatíró!

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

A Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke kifejtette: nagyon örül annak, hogy a Kulturális Bizottság javaslatát a Közgyűlés abszolút támogatta. A frakciók „számmisztikáján” túlmutatott a voksok száma, tehát a képviselők többsége (pártállástól függetlenül) úgy gondolta, hogy Kiss Dorottya tudja a pályázók közül a legtökéletesebben ellátni A Szabadművelődés Háza igazgatói feladatait.

Kiss Dorottya:

Image
Fotó: Simon Erika

 

Kapcsolódó hírünk:

 

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1305&Itemid=33

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."