Cserhalmi György lesz a díszvendég
Írta: Fehérvári Hírek   
2014. május 30.

Image

Az év legfontosabb programját rendezi június 1-jén, vasárnap a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. A kapunyitás után, 13.00 órakor többek között a nap díszvendége, Cserhalmi György színművész köszönti a résztvevőket, majd emléktáblát avatnak Herman Ottó neves természettudós tiszteletére. A délután folyamán számos, állatvédelemmel és oktató munkával foglalkozó szervezet tart bemutatókat, illetve játékos, sportos programok sokaságával várják a gyerekeket, a családokat.

 

 

A HEROSZ Fehérvári Állatotthona számos rendezvényt szervez idén, ezek közül kiemelkedik a vasárnapi nyílt nap. Június 1-jén rendkívül színes program-összeállítással készülnek a menhelyen. A 13.00 órakor kezdődő megnyitón Cserhalmi György színművész, a nap díszvendége, Dr. Berey Attila, a HEROSZ országos elnöke és Dr. Sziebert Gergely, a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság igazgató-főállatorvosa köszönti a vendégeket. A megnyitó után emléktáblát avatnak a száz éve elhunyt, rendkívül sokoldalú természettudós, Herman Ottó tiszteletére, majd csoportos kutyasétával folytatódik a rendezvény. 15.00 órakor Szikra László humorista stand up előadása következik, majd a 4Tappancs Kutyaiskola és a Fehérvári Állatotthon gazdikereső állatai tartanak színes bemutatót. 16.10 órától több szervezet a fajtamentő munkájáról számol be, majd 16.45 órakor tombolasorsolás lesz értékes nyereményekkel.

 


 

A nyílt nap folyamán várhatóak időponthoz nem kötött, állandó programok is. Madármentő tevékenységét népszerűsíti a Székesfehérvári Vadmadárkórház, a Nemzeti Környezetügyi Intézet Közép-dunántúli Kirendeltsége kvízjátékokkal szórakoztatja a gyerekeket, illetve bekapcsolódik a programba a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlege, a FEMA Állatmentő Egyesület és a Dog Garden kutyapanzió és kutyanapközi. Két székesfehérvári állatorvos, Dr. Molnár József és Dr. Csernavölgyi Anna tartanak tanácsadást, lesz arcfestés, többféle kézműves foglalkozás és játékos sportversenyek egész sora.

A nyílt nap folyamán az érdeklődők megismerhetik a Fehérvári Állatotthont is, ahol jelenleg 150 kutya és 60 cica várja, hogy szerető otthonra találjon. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."